Amikor Sátorhelyre értünk, hihetetlen látvány tárult elénk: egy hatalmas gödörbenegymásra dobált több száz ember maradványa. Csontok összevisszasága,érthetetlen rendezetlenségben. Nem tudtuk, hogyan kerültek oda, kik lehetnek,miben halhattak meg, csak azt, hogy valószínűleg a mohácsi csatához köthetők. Azantropológia fejtette meg a titkot: ők kivégzett áldozatok!A mohácsi csata utáni második napon a szultán elrendelte közel kétezer fogolykivégzését. Elképzeltem azt a pszichés állapotot, ami ott uralkodhatott. Hogy mennyivér ivódott a földbe, mit érezhettek a keresztény hősök. Egyre többet olvastam,kutattam… beszippantott a történelem, a kíváncsiság. Tudtam, hogy a feltárásegyszeri és megismételhetetlen: jelentősége a magyar történelem és atudománytörténet szempontjából is kiemelkedő. Erről nem maradhatunk le… Sőt aztis tudtam, hogy ebből filmet akarok csinálni Forgott, forgott a kamera, én pedigbelevesztem a mohácsi csata sztorijába, az emberi sorsok törékenységébe, avizsgálati eredmények mögötti tudásba, amit hat éven át hallhattam, láthattam. Mosta Mohács 1526 című film forgatókönyve és kísérőkötete által Ön is részese lehet afélezer évvel ezelőtti pusztulástörténetnek, és a Mohács 1526 című filmkeletkezéstörténetének. Egyúttal betekintést nyerhet a különböző modernkoritudományágak fantasztikus eszköztárába; a szakértők, kutatók, tudósokmunkamódszereibe, fáradságos és kitartó tevékenységébe, amivel igyekeznektörténelmünk elfeledett, gyászos eseményére, titkaira fényt deríteni. A kutatások, afilm és a könyv összes közreműködőjével együtt remélem, sikerült méltó emléketállítani a mohácsi hősöknek.
MEMENTO MORI - A VÁCI LEGENDA ( TITKOK, MÚMIÁK, KALANDOK, VÁC)
19,54 € ÁFA-t tartalmazza
HOZOTT SZALONNÁVAL ... - A HUSZADIK SZÁZAD APRÓBAN - APRÓHIRDETÉSEK 1900-TÓL 200
10,07 € ÁFA-t tartalmazza
“LÁTHATATLAN” a kosárba helyezve. Kosár
MOHÁCS 1526 – ARCOK A SÍRBÓL
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD.EGYETEMES TÖRT.
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
19,54 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„MOHÁCS 1526 – ARCOK A SÍRBÓL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.