MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA ( TITKOK, MÚMIÁK, KALANDOK, VÁC)

Leírás

„Közel 10 éve találkoztam először a váci múmiák történetével, amikor még semmit nem tudtam erről a leletegyüttesről. Ekkor már ismertem a palermói múmiagyűjteményt, de fogalmam se volt arról, hogy nekünk, magyaroknak is ekkora kincs van a birtokunkban. Álltam a gyűjtemény közepén és elárasztott a XVIII. század szelleme. Körülöttem nem csupán múmiák feküdtek, hanem átöleltek az emberi sorsok. Hallottam a Fehérek templomából kiszűrődő zsoltár szavait, megelevenedett a rózsafüzért szorongató gyülekezet, ahogy imát mormol, miközben pár méterrel alább, a templom kriptájában ott pihennek a feltámadás reményében gyermekek, papok, apácák, tanítók, mesteremberek, gyógyítók. Több száz mívesen festett koporsóban, selyem szemfedővel letakarva, csipkés, fodros ruhába, hímzett cipőbe öltöztetve. Az itt nyugvó emberek sorsa megelevenedett az elmémben és visszaröpített a XVIII. századi Vác életébe.Így született meg a váci múmiák felfedezésének körülményeit és a pár száz évvel ezelőtti idők hangulatát felvillantó, ötvöző; mai és régvolt sorsokat összefűző, többszálú történet és kalandfilm ötlete. "

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,54  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PLETYKAANYU

raktáron

13,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRECSÓ KRISZTIÁN

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

DISNEY BABY – SZÁMOK

raktáron

3,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

Csányi Vilmos

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

FERENC PÁPA MEGMONDJA

raktáron

9,73  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

KÖLTÉSZET VALLÁS, FILOZÓFIA ÉS TUDOMÁNY HATÁRÁN – VÁLOGATOTT MŰFORDÍTÁSOK

raktáron

10,76  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÓRIZS LÁSZLÓ

Kiadó

PULT KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA ( TITKOK, MÚMIÁK, KALANDOK, VÁC)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5