VÁRATLAN PÁROS

Leírás

Szenvedély a pálmafák árnyékábanCsakis három dologra szerettem volna összpontosítani a tengerparti nyaralásomon: a lazításra, a borozásra és a napsütés élvezetére. Fel sem merült bennem, hogy Mack Houston is színre lép – a pasi, aki pokollá teszi az életemet. Az elmúlt öt évben ő volt a legfőbb munkahelyi ellenségem. Ez a vonzó és nemtörődöm fickó tényleg az őrületbe kerget.Ha van valaki, akivel semmiképpen nem szeretnék összezárva lenni, akkor az éppen ő, csakhogy a szobafoglalási rendszer hibája (vagyis inkább a sors rosszindulata) miatt egy egész hetet együtt kell töltenünk egy nyaralóban.Tuti, hogy börtönben végzem miatta. Vagy, ami még ennél is rosszabb, esetleg nem tudok ellenállni az őrült vágynak, és megpróbálom kideríteni, hogy az ajka tényleg annyira csókolni való-e, mint amilyennek látszik.Bármelyik lehetőség váljon is valóra, úgy érzem, katasztrófa vár rám.Max Monroe a New York Times és USA Today bestsellerszerző-párosa Florida homokos tengerpartjára invitál bennünket, ahol az izzó napsütésnél már a csak a hangulat perzselőbb. „Régóta a szerzőpáros rajongója vagyok, így jól tudom, hogy a könyveiket olvasva könnyed romantikus kikapcsolódás vár rám.” – Jeeves Reads Romance

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,65 € ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FINNORSZÁG – MARCO POLO –

raktáron

5,75 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

BORTITKOK – AMIT A POHARAD MESÉL RÓLAD ÉS A BOROKRÓL

raktáron

13,89 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSERGŐ ERIKA

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

30 ÚJ MEGHÖKKENTŐ ESET A MAGYAR TÖRTÉNELEMBŐL

raktáron

13,01 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁNÓ ATTILA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

BEGIN AGAIN – ÚJRAKEZDÉS

raktáron

13,10 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KASTEN, MONA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VÁRATLAN PÁROS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5