Csáth Géza naplóinak az életműsorozatban megjelent első kötete (Méla akkord: hínak lábat mosni) a tízéves gyermek feljegyzéseivel indult és a pályaválasztás dilemmáival, az orvosi egyetemre való beiratkozással fejeződött be. Habár 1904 decemberében felhagyott a naplóírással, s úgy döntött, életének minden nevezetes mozzanatát nyomtatásra adja, két évvel később újra elővette a félbehagyott füzetet.A jelen kötet, a második, az újrakezdéstől, 1906 januárjától 1914 első feléig kíséri Csáth életének alakulását. Időközben neves író és zenekritikus lett, befejezte az egyetemet, elmeorvosi szakkönyvet adott közre, s minden jel arra mutatott, hogy komoly klinikai karrier előtt áll. 1910-től azonban fokozatosan az orvosként könnyen elérhető morfium rabjává vált, 1913-ban pedig noha nem volt meggyőződve döntése helyességéről megházasodott.A most először a teljesség igényével összegyűjtött feljegyzéseiben, amelyek jelentős része korábban nem jelent meg nyomtatásban, jól nyomon követhető az állandó kétségekkel, az impotenciával, a hipochondriával, a morfiummal való vívódása. A legszerencsétlenebb megoldásokra jutott, amelyek néhány év leforgása alatt tragédiába sodorták életét. Az életút és az életmű alakulásának megértése szempontjából naplóinak ez a legfontosabb kötete, amelyben ugyanakkor meg-megcsillan a szépíró Csáth írásművészetének különös szépsége is.
VLADIMIR
12,68 € ÁFA-t tartalmazza
VALAMI ÚJ? - A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁK ÉS MI...
10,48 € ÁFA-t tartalmazza
ÚR VOLT RAJTAM A VÁGY
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,25 € ÁFA-t tartalmazza
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ÚR VOLT RAJTAM A VÁGY” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.