A HISTORIOGRÁFIA EGÉSZ EMBERT KÍVÁN

Leírás

A kötet a szerzőnek az utóbbi jó tíz évben folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent, válogatott historiográfiai tanulmányait és forrásközleményeit tartalmazza, melyek közül több írás angolul vagy németül is napvilágot látott. A tanulmányok a 20. századi magyar történetírás kiemelkedő képviselői – így Szekfű Gyula, Domanovszky Sándor, Szabó István, Ifjabb Révész Imre, Mályusz Elemér, Ifj. Iványi-Grünwald Béla – életművének fontos aspektusairól, illetve a 20. századi magyar történetírás néhány jelentős problémájáról, így a hanyatlás gondolatának a két világháború közötti magyar történeti gondolkodásban való megjelenéséről, az ún. Mohács-vitáról, az 1945 utáni agrártörténet-írásról vagy pl. a populizmus gondolatának emlékezetpolitikai szerepéről szólnak. A kötet második részében különböző magyar és külföldi szerzők – így Romsics Ignác, Dénes Iván Zoltán, Stefan Berger – historiográfiai munkáiról készült kritikai esszék találhatók, amelyek több vonatkozásban érintik a historiográfia általános, európai problémáit is. A kötet végén olvasható interjú egyfajta ars poetica is, a szerző vallomása a historiográfia kutatásának speciális aspektusairól, nehézségeiről és arról, hogy az alapkutatások, valamint a nemzetközi és hazai szakirodalom folyamatos és következetes követése elengedhetetlen a historiográfia komoly műveléséhez. Dr. hab. Erős Vilmos, PhD, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének docense, ahol magyar és egyetemes historiográfiát, valamint politikai eszmetörténetet tanít. Főbb publikációi: A Szekfű–Mályusz vita (2000); A harmadik út felé. Szabó István történész cikkekben és dokumentumokban (2006); A szellemtörténettől a népiségtörténetig. Tanulmányok a két világháború közötti magyar történetírásról (2012); Modern historiográfia. Az újkori történetírás egy története (2015); Populus, plebs, rusticus Szabó István „harmadik utas” társadalomtörténete (2022). Tagja az International Commission for the History and Theory of Historiography (ICHTH) nemzetközi historiográfiai szervezetnek.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,73  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A PANASZ

raktáron

9,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROWE, LAUREN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

MARCO POLO

raktáron

13,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ÉRIC ADAM-DIDIER CONVARD

Kiadó

LINGEA KFT.

A MÉREGKEVERŐ TITKA – A SÖTÉT ÉG HISTÓRIÁJA 2. ( ÉLFESTETT)

raktáron

18,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAILOR, S. A.

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

MYSTERY GAME – REJTÉLY A KISVÁROSBAN – OLVASS ÉS NYOMOZZ!

raktáron

8,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TEBALDI, LUCA

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A HISTORIOGRÁFIA EGÉSZ EMBERT KÍVÁN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5