SZERELMEM, ERDÉLY

Leírás

Pályám kezdete, a nyolcvanas évek közepe óta foglalkoztat az Erdélyben született magyar irodalom, sőt, úgy is fogalmazhatok, hogy irodalomtörténészi, kritikusi tevékenységem során megkülönböztetett figyelemben részesítettem az elmúlt évtizedek erdélyi magyar irodalmát.Nem az írások keletkezési sorrendjében közlöm azonban a szövegeket, hanem inkább egy laza irodalomtörténeti áttekintést biztosítva az elmúlt ötven év Erdélyben született magyar irodalmára, Sütő András 1972-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című esszéregényétől Gálfalvi György legutóbbi memoár- és esszéköteteiig.Néhány újabb, számomra fontos esszé, illetve eredetileg különféle konferenciákon előadásként elhangzó szöveg révén ugyanakkor a még régebbi irodalomtörténeti előzményekre, valamint múlt és jelen összefüggéseire is rálátást kaphat az olvasó.Elek Tibor (1962) József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Bárka főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója, Székely János, Gion Nándor, Markó Béla, Grendel Lajos monográfusa. Kritikái, tanulmányai, esszéi a nyolcvanas évek közepe óta jelennek meg hazai és határon túli lapokban. Kutatási területe a kortárs magyar irodalom, határoktól függetlenül. Ez a tizennegyedik kötete.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,67 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG – KLASSZ!

raktáron

5,54 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NÓGRÁDI GERGELY

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

OLVASÓKÖNYV NEGYEDIK OSZTÁLYOSOKNAK

raktáron

12,14 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-1641

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

A BARÁTNŐM GYEREKE 1.

raktáron

11,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAMORU, AOI

Kiadó

GABO KIADÓ

EMMA LÁNYA – EMMA ÉVSZÁZADA TRILÓGIA HARMADIK KÖTETE ( 2. KIADÁS)

raktáron

15,33 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÁBIÁN JANKA

Kiadó

LIBRI KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZERELMEM, ERDÉLY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5