Az első világháború százéves évfordulójára emlékezve, hazánkban nagyon sok köztéri hősi emlékművet újítottak fel, és a számos kiállítás, rendezvény mellett több nem egyszer hiánypótló kiadvány jelent meg. Lehet-e még újat mondani ebben a témakörben a művészeti alkotásokkal kapcsolatban? E könyv szerzője szerint lehet. Hiszen az első világháborús vonatkozású művészi alkotásokkal kapcsolatban számos néha egészen különleges kérdés is felmerülhet, amikre a könyv igyekszik választ adni. Javarészt szobrokról, de sok helyen kisplasztikákról, érmekről, plakettekről, jelvényekről, valamint az alkotó szobrászokról esik szó, ám a fejezetek sora nem véletlenül egy grafikus első világháborús vonatkozású alkotásaival zárul.Ajánljuk ezt a könyvet elsősorban azoknak, akiket ebben a témában érdekelnek a búvópatakként rejtőző részletek, a kevéssé ismert, különleges információk, az egyes műalkotások születésének, áthelyezésének vagy eltávolításának háttere, továbbá az emlékművekkel kapcsolatos esetleges szépirodalmi vonatkozások. És persze mindenekelőtt azoknak, akiket érdekel mind az első világháború, mind a magyar művészet története.A kötet valamennyi fejezetét jelentős jegyzetanyag kíséri. A könyv végén található Tárgymutató, Helymutató, Művészek mutatója mellett, a műalkotásokon szereplő katonai egységek a Katonai alakulatok mutatója alapján kereshetők vissza.
TALÁLKOZÁS A FÉNYHÍDON
10,48 € ÁFA-t tartalmazza
SPANYOL SZAVAK ÉS KIFEJEZÉSEK - BERLITZ ÚTISZÓTÁR (FEHÉR)
5,23 € ÁFA-t tartalmazza
SISAK ÉS KARD
Leírás
Kategóriák: MŰVÉSZET
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,48 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
10
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
HUNGARIAN CLASSICS BY CHEFPARADE – POCKET SIZE EDITION
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,25 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SISAK ÉS KARD” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.