"A kötet legérdekesebb színműveinek hősei a legelviselhetetlenebb drámai helyzeteket élik át, és mintha semmi sem lenne felfoghatatlanabb, mint az, hogy ezeken úrrá tudnak lenni Miképpen kerülhetnek ki a legrettenetesebb drámai helyzetből győztesen? Annak értük való jelenlétét érezhették meg, aki hatalmasabb, mint a legerősebb földi hatalom: az Élő Égi Igazság védelmét tapasztalhatták meg És mintha megrendítő küzdelmük jelmondata lenne: A földi életem nem választható az Égi Életem helyett, mint ahogy a perc nem választható a milliárd év helyett, a garas nem választható a tonna arany helyett. De ha mindez számukra valóban mindennél nyilvánvalóbb, akkor átélik a szédítő biztonság érzését, ami az Ég megtapasztalása.Hogyan tehetnek szert a különleges képességekre, amelyek által legyőzhetetlenné válnak? Belépnek az archaikus népmese vagy éppen a mitológia világába, hogy képessé váljanak fénybe öltözni Felülnek a táltos paripára, és berepülnek a hátán Tündér Ilona kastélyába! De komolyan veszik a Hegyi Beszéd legfontosabb intelmét is: be kell lépniük a Szűk Kapun, aztán el kell indulniuk a Keskeny Úton! Megtanulják ezen az úton, mit jelent Isten felé közeledni Isten közelségében erőssé, legyőzhetetlenné válni Isten tekintetében változnak át szénminőségűből gyémántminőségűvé."
TE ÉS ÉN, MINDÖRÖKRE
9,17 € ÁFA-t tartalmazza
TAPSI ÉVKÖNYV - REJTVÉNYKÖNYV 3.
2,61 € ÁFA-t tartalmazza
TALÁLKOZÁS A FÉNYHÍDON
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,48 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TALÁLKOZÁS A FÉNYHÍDON” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.