ÖNÉLETRAJZI EMLÉKEZÉSEK – FŰZÖTT

Leírás

A legfontosabb erdélyi női emlékirat: Marosvécs és az Erdélyi Helikon története a leghitelesebb forrásból, ami a vár egykori tulajdonosának vallomása. "Valahogy átvészeltük 1945 nyarát is."A kivételes emlékírás Augusta Paton lebilincselő önéletrajza, amelyben a két világháború közötti és az azt követő időszak páratlan krónikáját olvashatjuk Görögországtól Erdélyig. A 1945 utáni román időszak ugyanúgy része az írásnak, mint a görög szigetvilág, ami a gyermekkor helyszíne volt. A román államosítás, a szekuritáté, a Duna deltába hurcolások és a kitelepítések történeteinek bemutatása sem maradt ki, ahogy a színházi és kulturális élet megnyomorítására tett pártállami kísérletek részletezése is helyet kapott az emlékezésben. A skót-görög származású Augusta Marosvécs urához, báró Kemény Jánoshoz ment feleségül a mezőségi Gyekén, s hosszú időn keresztül, 1944-ig együtt szervezték az Erdélyi Helikon találkozóit. Tudjuk: ez egyben Erdély legfontosabb kultúrtörténet időszaka is. A kultúrhistória mögött Bánffy Miklós, Kós Károly, Makkai Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szilvássy Carola is megjelenik számos más erdélyi híresség mellett, ugyanakkor a korabeli Kolozsvár, Marosvásárhely és Marosvécs pezsgő életének részleteiről is sokat elárul az eredetileg angolul lejegyzett memoár. A marosvécsi találkozók hátterében kibontakozik egy kivételes női sorstörténet is, hiszen Augusta Erdélyben tanult meg magyarul, Bánffy és Kós mellett képezte magát irodalomból, kultúrából, s olyannyira megszerette Erdélyt, hogy a kommunizmus idején sem hagyta el a Maros vidékét: egészen haláláig Marosvásárhelyen élt szegénységben. Naplója felbecsülhetetlen érték, nem csak Erdély és Erdély története iránt érdeklődőknek."1945: Mielőtt János visszajött volna, fogtam a gyerekeket és beköltöztem Vécsre, a gazdasági intéző kicsi házába, ami üresen állt. Szalmát tettünk a földre, és azon aludtunk. Másnap mindenki tetvesen ébredt. Még mindig tele volt tetűvel, amit az oroszok hagytak maguk után. De sikerült kitakarítani. Visszakaptunk a falusiaktól néhány bútordarabot, amit elvittek a kastélyból megőrzésre. Vettem egy tehenet, és elkezdtünk élelmet termelni. Idős hozzátartozóink is oda költöztek, hárman egy szobába. Mi egy másikban voltunk. De legalább tisztaság volt. A kastélyból mindent kirámoltak. A németek, mielőtt elmentek volna, kiürítettek minden tollpárnát és lószőr-matracot, gondolom azért, hogy az oroszok ne alhassanak olyan kényelmesen, mint ők. Eltűnt a teljes könyvtár. Heine versei a földön feküdtek, összetépve. Szívszorongató látvány volt. Később, amikor elmentem húst venni a mészárszékbe, szörnyülködve láttam, hogy a mészáros, Creciu, a román papnak a testvére, az antik köteteinkbe csomagolta a húst. Meg se tudtam szólalni."

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,67 € ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SCHIFFER-STÍLUS – FÉRFI – A KORSZERŰ ÖLTÖZET II.

raktáron

27,72 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHIFFER MIKLÓS

Kiadó

LÁBNYOM KIADÓ

MI AZ ÉLET ÉTTERME?

raktáron

11,05 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POPPER PÉTER

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

AI A MINDENNAPOKBAN – GYAKORLATI ÚTMUTATÓ A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA HÉTKÖZNAPI

raktáron

18,13 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KLAUSZ MELINDA-SÁRINGER VIKTÓRIA-RÓZSA K

Kiadó

KOZOSSEGI-MEDIA.COM

TANYA – KIRAKÓSOK KICSIKNEK

raktáron

9,71 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖNÉLETRAJZI EMLÉKEZÉSEK – FŰZÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5