MI AZ ÉLET ÉTTERME?

Leírás

Popper Péter egyik legkülönlegesebb művét tartja a kezében az olvasó: egy rendhagyó életmód- és szakácskönyvet, melyet elsősorban a neves pszichológus indiai tartózkodásai ihlettek. A keleti életbölcseletet és -gyakorlatot saját személyiségén szűri át, és azt mutatja meg belőle, ami meggyőződése szerint egy mai nyugati ember számára is befogadható és hasznos. Szemléletmódot vázol fel az egészség testi és lelki feltételeiről, s mindarról, ami ezen a téren rajtunk múlik, amit önmagunkért tehetünk.A szerző célja semmiképp sem az volt, hogy tankönyvet vagy módszeres ismeretterjesztő művet írjon – a kötetet szabad asszociációi építik fel és teszik igazán élvezetessé. Ha vele tartunk, számos területre nyerhetünk bepillantást ebben a színes szellemi kalandban.Olvashatunk sorsról és végzetről, betegségről és gyógyulásról, a szexuális élet zavarairól és serkentőiről, az ájurvédikus szellemi gyakorlatokról, az ásványi kövek és a gyógynövények használatáról, az ételek színének és ízének hatásairól, masszázsról, légzéstechnikákról, meditációról és jógáról – közben pedig megtanulhatunk különböző izgalmas keleti ételeket és italokat (többek között lasszit, halvát, raszát, dahlt, curryt) készíteni.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,13  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NEMES PÁROS

raktáron

8,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MESTER GYÖRGYI

Kiadó

KÖNYV GURU

HANNIBAL LECTER LEVELEI CLARICE STARLING ÜGYNÖKHÖZ

raktáron

6,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FARKAS WELLMANN ENDRE

Kiadó

ELŐRETOLT HELYŐRSÉG ÍRÓAKADÉMIA

UNDER THE MAGNOLIAS – MAGNÓLIÁK ALATT

raktáron

12,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LOWE, T.I.

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

CÍM NÉLKÜL

raktáron

12,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÁMOS MIKLÓS

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MI AZ ÉLET ÉTTERME?” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5