MOHÁCS 1526 – ARCOK A SÍRBÓL

Leírás

Amikor Sátorhelyre értünk, hihetetlen látvány tárult elénk: egy hatalmas gödörbenegymásra dobált több száz ember maradványa. Csontok összevisszasága,érthetetlen rendezetlenségben. Nem tudtuk, hogyan kerültek oda, kik lehetnek,miben halhattak meg, csak azt, hogy valószínűleg a mohácsi csatához köthetők. Azantropológia fejtette meg a titkot: ők kivégzett áldozatok!A mohácsi csata utáni második napon a szultán elrendelte közel kétezer fogolykivégzését. Elképzeltem azt a pszichés állapotot, ami ott uralkodhatott. Hogy mennyivér ivódott a földbe, mit érezhettek a keresztény hősök. Egyre többet olvastam,kutattam… beszippantott a történelem, a kíváncsiság. Tudtam, hogy a feltárásegyszeri és megismételhetetlen: jelentősége a magyar történelem és atudománytörténet szempontjából is kiemelkedő. Erről nem maradhatunk le… Sőt aztis tudtam, hogy ebből filmet akarok csinálni… Forgott, forgott a kamera, én pedigbelevesztem a mohácsi csata sztorijába, az emberi sorsok törékenységébe, avizsgálati eredmények mögötti tudásba, amit hat éven át hallhattam, láthattam. Mosta Mohács 1526 című film forgatókönyve és kísérőkötete által Ön is részese lehet afélezer évvel ezelőtti pusztulástörténetnek, és a Mohács 1526 című filmkeletkezéstörténetének. Egyúttal betekintést nyerhet a különböző modernkoritudományágak fantasztikus eszköztárába; a szakértők, kutatók, tudósokmunkamódszereibe, fáradságos és kitartó tevékenységébe, amivel igyekeznektörténelmünk elfeledett, gyászos eseményére, titkaira fényt deríteni. A kutatások, afilm és a könyv összes közreműködőjével együtt remélem, sikerült méltó emléketállítani a mohácsi hősöknek.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,39 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LELKED EGÉN – VÁLOGATOTT ÉS ÚJ VERSEK

raktáron

5,36 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GOLDSTEIN IMRE

Kiadó

MÚLT ÉS JÖVO ALAPÍTVÁNY

STAR WARS – A SZELLEM OSZTAG ( X-SZÁRNYÚAK V)

raktáron

18,33 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ALLSTON, AARON

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

BUJSZI KUTYA ÖLELÉSRE VÁGYIK (TILI-TOLI KÖNYVEK)

raktáron

10,30 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HO, JANNIE

Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

VERES RÓKA, VÖRÖS BÁRSONY, PIROS RÓZSA – A PIROS/VÖRÖS A MAGYAR NYELVBEN ÉS KULT

raktáron

15,76 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁLIZS BEÁTA

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MOHÁCS 1526 – ARCOK A SÍRBÓL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5