LENKEY JÁNOS TÁBORNOK – EZT IS ELSZENVEDEM A HAZÁÉRT!

Jelen kötetben az Aradon hadbíróság elé állított, de végül el nem ítélt Lenkey Jánosról, az országos hírnevet szerzett huszártisztről Horváth Béla gyűjtötte össze a fellelhető levéltári dokumentumokat és szakirodalmat. A Petőfi által megénekelt huszárszázados a 6. (Württemberg) huszárezredben szolgált, amely túlnyomórészt tiszántúli magyar, kisebb számban román és rutén közhuszárokból állt A tisztikar 50 fős létszámában 21 magyar szerepelt, köztük az ősi magyar családból származó és egri születésű lenkei és zádorfalvi Lenkey János. A Lenkey kapitány vezette ezredesi osztály 2. századának legénysége volt az első, amely az itthonról küldött levélből arról értesülve, hogy „a haza veszélyben”, 1848. május 28-án hazaszökött Galíciából. A halálbüntetés veszélyét is vállaló szökött huszárok a fenntartás nélküli és áldozatra kész hazaszeretet szimbólumaivá váltak. Az őket hazavezető Lenkey János kapitány ugyanúgy utászkari iskolát végzett, mint Görgei Artúr; szolgált a gyalogságnál és a lovasságnál, volt dandársegédtiszt. A cs. kir. hadseregben 26 éves szolgálati viszonnyal rendelkezett, s Kalliány József tábornok már 1847-ben potenciális leendő ezredesként jellemezte. A hazáért és imádott Kossuthjáért lelkesedő Lenkey János legmagasabbra Komárom várparancsnokaként jutott, még ha 10 napra is. E beosztásához fűződött egyetlen önálló, egyben sikeres akciója, a Komáromot a Csallóköz felől zároló osztrák csapatok elleni sikeres kitörés 1849. április 22-én. Innentől már lefelé vitt az útja, fölöslegesnek érezve magát, június elejétől betegszabadságra ment, de egy hónapig még Kossuth kíséretében tartózkodott. Aradon az augusztus 11-i utolsó haditanácson ő is ott volt, s megszavazta a fegyverletételt. Nem követte Kossuthot az emigrációba, hanem Görgeit és tábornok bajtársait kísérte el a szőlősi síkra, ahol augusztus 13-án megtörtént a fegyverletétel. Ezt követően őt is az aradi várba hurcolták, de a fogva tartás gyötrelmei és lelki okok következtében megőrült, így elkerülte október 6-án az akasztást. 1850. február 9-én gyalázatos körülmények közepette „az orvosok által már régen reménytelen esetnek ítélt Lenkey János lázadóvezér végre halál útján fogyatékba jutott,” ahogy a törzshadbíró ezt alázatosan jelentette Haynaunak. Kötetünk a tragikus sorsú Lenkey Jánosnak állít emléket, akiről a kor legnagyobb költője, Petőfi Sándor is verset írt.