LÉGSZOMJ

Leírás

"Abban a pillanatban, akármilyen kicsi voltam is, megértettem, hogy nem leszek képes biztosítani apámnak a boldogságot. Akkor már tisztában voltam azzal, hogy ez marad életem legfontosabb küldetése. Olyan küldetés, amelyben teljes mértékben elbuktam."Luiz Schwarcz Sao Paulo egyik legjelentősebb könyvkiadójának alapítója, a brazil értelmiség központi alakja, aki a minőséget és a kiváló munka örök értékét képviseli. Különleges jelenség a kiadói világban, akinek a hatása nemcsak a brazil, de a nemzetközi irodalomban is érezhető. Szerény, békés és visszahúzódó férfi, akiről Kazuo Ishiguro, Andrew Solomon, Salman Rushdie is szeretettel nyilatkozik – és aki eddig barátai előtt is titkolta, hogy bipoláris zavarral küzd. Memoárjában nem a sikereit és az általa felfedezett hazai és külföldi szerzőket sorolja, hanem mentális összeomlásának és gyógyulásának folyamatát írja le. Felidézi családja történetét, akik mindenről lemondtak, hogy elmeneküljenek a náci terror elől: magyar édesapjának, Andrénak sikerült megszöknie a bergen-belseni koncentrációs táborba tartó vonatról, hátrahagyva apját, Lajost; horvát anyjának, Mirtának pedig hároméves korában kellett megjegyeznie egy hamis nevet, amikor családjával útnak indult Olaszországba, majd a tengerentúlra. André és Mirta Brazíliában találkoztak, s tragikus múltjuk fájdalmas emlékeivel kezdtek új életet. Schwarcz egyetlen gyermekként úgy érezte, az ő kötelessége feloldani André bűntudatát, amiért nem tudta megmenteni apját; ráadásul szülei házasságát is neki kell összetartania. Mindez olyan szorongások forrása lett számára, amelyek a depresszió különféle fázisaival együtt végigkísérték gyerek- és felnőttkorán. A Légszomj megrázó vallomás a bipoláris zavarral való küzdelemről, a család fontosságáról és a holokauszt generációkon átívelő hatásairól.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,73 € ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A PRÓFÉTA – TRUBADÚR ZSEBKÖNYVEK 46.

raktáron

6,98 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GIBRAN, KAHLIL

Kiadó

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT

LESZEL A PADTÁRSAM?

raktáron

15,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VADADI ADRIENN

Kiadó

PAGONY KIADÓ

TANULÁS ÉS ISKOLAI TELJESÍTMÉNY AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMBAN

raktáron

8,71 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VINCZE ANIKÓ

Kiadó

BELVEDERE MERIDIONALE KFT.

KÉPESLAP POP-UP HŐSÖK TERE

raktáron

5,56 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P0080-0377

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LÉGSZOMJ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5