FILOMÉNA

Leírás

Piatok Milka nem volt szent, mint Filoména, akiről a becenevét kapta, ám tiszta és őszinte lány volt. Igaz, az ő küzdelmei eltérőek voltak a szentétől, de tovább tartottak és fokozatosan, alattomosan rombolták a fiatal lány lelkét, önérzetét és nem utolsósorban a testét. A lányka egy bányászfalu ínséges körülményeiből indul göröngyös útjára. Cselédként, nőként, feleségként és anyaként is igyekszik kitörni megalázó helyzetéből és a sorsát kísérő férfiak által akarva-akaratlan rákényszerített alárendelt szerepkörből. Szerelmek, legendák, megközelíthetetlen szellemek és nagyon is eleven alakok tűnnek fel Filoména életében. Kudarcainak sora utolsó leheletéig kíséri.Bár ebből a regényből nem árad a múlt század eleji női írókra jellemző feminizmus, nyilvánvaló a társadalomkritika, a szociális problémák és a társadalmi osztályok közötti áthatolhatatlan akadályok bemutatásának igénye. Az akkor 28 éves írónő ezzel a könyvével megnyerte az Athenaeum kiadó 1920-as pályázatát. Ez volt az első regénye, mely Filoména keserű életútja ellenére, lírai nyelvezetével meghódította az olvasót és a Nyugat írói között is elismerést vívott ki. Virginia Woolf a Saját szoba című esszéjében megjegyzi, hogy a női íróknak ki kell fejleszteniük azt az elbeszélésmódot, amely a női regények sajátja lehet. Kosáryné Réz Lola bizonyosan teljesítette ezt a feladatot egyedi hangvételű könyveiben. Berkes Imre író, újságíró a Vallomások egy nagyon szép regényről című esszéjében írta: „Hónapokkal ezelőtt olvastam a Filoménát, Kosáryné Réz Lola regényét, a napokban újra átlapoztam, s ugyanolyan mély hatást tett rám, mint első ízben. Mi ennek a titka? Kétségtelenül az írónő művészete. Tökéletes íráskészsége, amellyel a kíváncsi elmét és az érzékeny szívet egyaránt megfogja, rajongó szeretete, amellyel tárgyába belemerül; ideges, de finom érzékenysége.” Az Atlantic Press Kiadó Női remekírók sorozatának ötödik kötetével Kosáryné Réz Lola írói nagysága előtt tisztelgünk.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,30  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HÁROM NŐ

raktáron

11,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TADDEO, LISA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

ALMA MAGDI – BARÁT A BAJBAN

raktáron

6,91  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHMACHTL, ANDREAS H.

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A SETÉT TORONY 2. – A HÁRMAK ELHIVATÁSA

raktáron

16,64  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KING, STEPHEN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

A KERESŐK

raktáron

15,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

Berg Judit

Kiadó

ECOVIT KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„FILOMÉNA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5