A KERESŐK

Leírás

A Seuso-kincs nyomábanEgy fesztiválozás reményében Az őrzőkből megismert középiskolások nyári munkát vállalnak a Balaton közelében, ahol hamarosan gyanús alakok bukkannak fel körülöttük. Renard felügyelő Párizsból nyaralni jön a gyerekeivel a Balatonra, ám pihenésük közben a magyar gimnazistákkal együtt szövevényes bűnügybe bonyolódnak, amely egyre szorosabban kapcsolódik a Seuso-ezüstökhöz. Ez a páratlan értékű együttes az előkerülése óta bűntények és gyilkosságok középpontjában áll, és a mai napig számtalan rejtély övezi. – Gondolom, megérhet pár ezer dollárt – rukkolt elő találomra egy számmal Jupi. – Közel jár, Jurák úr, de nem egészen – mosolyodott el Földvári. – A teljes kincsleletnek százmillió font, vagyis nagyjából negyvenmilliárd forint lett volna már a kikiáltási ára is, de akkori birtokosa, egy bizonyos Lord Northampton a tervezett aukción ennél sokkal nagyobb összegre számított. – Azta! – tátotta el a száját Jupi. – És hol van most ez a kincs?– Itt Budapesten, a Nemzeti Múzeumban.– Micsoda? Megvették ennyiért a lordtól? És különben is, ha egyszer Szasza nagymamájának faluja mellett találták meg, hogy került ehhez az emberhez, és miért kellett tőle megvenni? Ő ölte meg a régészeket?– Az ügy ennél sokkal szövevényesebb – jelentette ki Földvári.Az őrzők 2020-ban Az év ifjúsági regénye diákzsűrijének díját nyerte el. A folytatása Berg Judit legújabb kalandos krimije: A keresők, amelyben a történelem, a régészet és a közelmúlt valós eseményei fordulatos bűnügyi történetté fonódnak össze. A gimnazistákat mind sebesebben sodorják magukkal az események, miközben az olvasóval együtt betekintést nyernek a 4. századi Pannónia életébe, a Seuso-kincs történetébe, sőt még talányos dél-amerikai legendákba is.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,62 € ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÖRTÁNC – GYEREKIRODALMI ANTOLÓGIA

raktáron

19,60 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CERKABELLA KÖNYVKIADÓ

HARMÓNIÁBAN MÚLTUNKKAL, JELENÜNKKEL ÉS JÖVŐNKKEL

raktáron

6,94 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TAPOLYAI EMŐKE

Kiadó

HARMAT KIADÓI ALAPÍTVÁNY

ÁTÜLTETÉSEK – ÖSSZEGYŰJTÖTT VERS- ÉS PRÓZAFORDÍTÁSOK

raktáron

15,36 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁRDOS LÁSZLÓ

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

KÉPESLAP POP-UP HŐSÖK TERE

raktáron

5,54 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P0080-0377

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KERESŐK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5