ALCHEMISED – ALKIMISTÁK HÁBORÚJA

Leírás

Korunk egyik legnépszerűbb dark fantasyjében egy emlékeitől megfosztott nő próbál túlélni egy háború sújtotta világban, ahol nekromancia és alkímia uralkodik – miközben múltjának legmélyebb titkai lassan a felszínre törnek.Helena Marino egykor ígéretes alkimista volt, most azonban a korrupt céhbárók és kegyetlen nekromanták foglya. A képességeit elfojtották, ellenálló barátait és szövetségeseit pedig brutálisan kivégezték. A világ, amit ismert, darabokra hullott.A feljegyzések szerint Helena csupán jelentéktelen gyógyítóként szolgált az Ellenállásban, azonban képtelen visszaemlékezni a fogsága előtti hónapokra, ami ellenségeiben gyanút ébreszt. Tényleg az az elhanyagolható figura volt, akinek tűnik, vagy igazából az ő fogságba kerülése jelenti az Ellenállás utolsó, kétségbeesett tervét?Hogy feltörjék elméje zárt kapuit, Helenát a helytartóhoz küldik, a legnagyobb hatalmú és legkegyetlenebb nekromantához ebben az új világban. Az ő omladozó birtokán, egy magányos börtönben kezdődik a nő igazi harca – nemcsak múltja elveszett darabjaiért, hanem azért is, hogy megőrizze mindazt, ami még megmaradt belőle. Ám börtönének és fogvatartójának is megvannak a saját titkai… titkok, amelyeket Helenának bármi áron fel kell tárnia.SenLinYu regénye 2025 egyik legnagyobb dark fantasy szenzációja: az Alchemised – Alkimisták háborúja megjelenésekor a New York Times sikerlistájának első helyén nyitott, mostanra több százezer rajongóra lelt, a megfilmesítési jogait pedig rekordösszegért adták el.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

27,76 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VADÁSZNAPLÓ 1937-1938

raktáron

8,85 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HERBERT, NADLER

Kiadó

LAZI KIADÓ

A SZÜLETÉS MISZTÉRIUMA

raktáron

11,49 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSÁSZÁR K. ÉVA

Kiadó

KÖNYV GURU

A TUDÁS ENCIKLOPÉDIÁJA – TUDOMÁNY

raktáron

30,32 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

HVG KÖNYVEK

A MOLDVAI MAGYARSÁG FELEKEZETI KULTÚRÁK VÁLASZÚTJÁN

raktáron

14,93 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOLNÁR ANTAL

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ALCHEMISED – ALKIMISTÁK HÁBORÚJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5