A TRADICIONÁLIS ÉS A MODERN KÍNAI JOG

Leírás

Kínában a jog fejlődése az európai hagyományoktól teljesen eltérő utat járt be. Az európai értelemben vett jog Kínában létre sem jött, a tradicionális kínai jogrendszer minden külső hatástól mentesen fejlődött ki. Már az i.e. 3. században létrejött az a közigazgatási struktúra és jogrend, amelynek keretei több mint kétezer éven keresztül szinte változatlan formában maradtak fent. A kínai jogi kultúra egyik meghatározó jellemzője a jogosultságok hiánya és a kötelezettségek széles halmaza volt, amely kiterjedt állami büntetőpolitikával párosult.A tradicionális kínai jog intézményrendszere a 20. század politikai-gazdasági-társadalmi változásainak eredményeképpen eltűnt. A több évezredes jogi kultúra hagyományrendszerének egyes elemei azonban tovább élnek: a joggal kapcsolatos attitűdök, feltevések, elvek, értékek, mentalitás, viselkedési komplexek és egyes pszichológiai tényezők olyan mély struktúrákat alkotnak, amelyek a mai napig meghatározzák a kínaiak gondolkodását a jogról.Mao totalitárius államának összeomlása után az új vezetés a nyugati államok jogszabályait hívta segítségül a modernizációhoz, a hatalmi berendezkedés keretfeltételei és intézményrendszerének megoldásai azonban megmaradtak. Az elmúlt harminc évben Kína látványos modernizáción ment keresztül. A politikai és jogi reformok teljesen új állami működést honosítottak meg a régi keretrendszerben. Kína a szocializmus sajátos útját járja, miközben a korábban ellenségnek tekintett liberálkapitalista államok jogrendszerének szabályait ülteti át saját jogrendszerébe. A kínai jogi modernizáció tehát a tradicionális kínai jog, a kontinentális jog és a szocialista jog elemeiből egyaránt táplálkozik, miközben a kínai jogi kultúrától idegen jogintézményeket is a saját képére formálja.Kormány Attila munkája ezt a fejlődési utat követi végig a legfontosabb jogi források alapos bemutatásával, régóta égetővé vált hiányt pótolva a magyar jogtudományi irodalomban. Kötetünk méltán tart igényt a jogászhallgatók, a joggal

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,90  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GYANÚTLANUL – VÉGJÁTÉK-UNIVERZUM

raktáron

12,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CARD, ORSON SCOTT – JOHNSTON, AARON

Kiadó

UNIO MYSTICA KIADÓ

A CSUDÁLATOS MARY KINYITJA AZ AJTÓT – HANGOSKÖNYV

raktáron

10,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TRAVERS, P.L.

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ / MOJZER KIADÓ

PÁNIK – ISMERD MEG A FÉLELMEIDET ÉS SZEREZD VISSZA AZ ÉLETED!

raktáron

9,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. SANTOS, RITA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

EGY HADIFOGOLY CSECSEMŐ HÁROM ÉLETE

raktáron

11,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SÁGHY Z. TAMÁS

Kiadó

FEKETE SAS KÖNYVKIADÓ BT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A TRADICIONÁLIS ÉS A MODERN KÍNAI JOG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5