II. Vilmos 1913-ban megbízást ad három északnémet hajóépítőnek, hogy a császár birodalomkiterjesztő ambícióinak megfelelően irányítsák a maguk építette gőzös szétszerelését, majd a Tanganyika-tónál, a Kilimandzsárótól délre építsék meg újra a hajót. Ugyanekkor kapja feladatul Winston Churchilltől Spicer Simson, a kissé különc, de szeretetre méltó főhadnagy, hogy fél Afrikán át juttasson el két ágyúnaszádot ugyancsak a Tanganyika-tóhoz. Amikor kitör az első világháború, németek és britek hirtelen ellenségekként találják egymással szembe magukat a tó partján, akár lelkesíti őket a háború, akár nem. A regény valamennyi szereplője foglya az időnek, s ki-ki a maga módján viszonyul az ebből fakadó kényszerekhez Alex Capus második magyarul megjelenő regénye megtörtént eseményeken alapul, s egy újabb lebilincselő történetet mesél el, úgy, ahogy arra csak a Léon és Louise szerzője képes.Alex Capus (1961) Normandiában született, de hosszú idő óta Svájcban él. A német nyelven író franciasvájci szerző történelmet, filozófiát és antropológiát tanult a Baseli Egyetemen, majd újságírással kereste kenyerét. Első regényét 1997-ben jelentette meg. 2011-es regényét, a nagy sikerű Léon és Louise-t, mely korábban, ugyancsak Tatár Sándor fordításában, megjelent már a Gondolat Kiadónál, a Német Könyvdíjra is jelölték.
ZSIDÓ HAGYOMÁNYOK GALÁNTÁN ÉS KÖRNYÉKÉN
10,00 € ÁFA-t tartalmazza
AZ EGYEDÜLI TÉR
7,95 € ÁFA-t tartalmazza
IDŐ KÉRDÉSE
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,74 € ÁFA-t tartalmazza
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
HÁROM IZLANDI SAGA – HRAFNKELS SAGA, GÍSLA SAGA, BANDAMANNA SAGA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
12,82 € ÁFA-t tartalmazza
LEGO STAR WARS – A KIVÁLASZTOTT – ANAKIN SKYWALKER ÉS EGY SZERELŐDROID
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,55 € ÁFA-t tartalmazza
NEUMANN JÁNOS VÁLOGATOTT ÍRÁSAI – BŐVÍTETT KIADÁS
Értékelés: 0 / 5
raktáron
19,65 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„IDŐ KÉRDÉSE” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.