A MAGYAR INGA

A magyar inga harmadik, záró része annak a sorozatnak, melynek első két kötete korábban A tudás keletkezése és A második frontvonal címekkel jelent meg a Gondolat Kiadónál. Az előző két kötethez hasonlóan ez is fikció formájában megírt tudományos munka: regényszerű írás, mely tudományos tartalmat kíván közvetíteni. Bár e könyv folytatása a két korábbi kötetnek, lehet úgy is olvasni, hogy azokat nem ismerjük. A szerző ezúttal főképp azokat az olvasókat szólítja meg, akiket az oktatási rendszerek fejlődésének és változásainak dinamikája, az oktatás makroszintű vagy rendszerszintű problémái, e rendszerek kormányzása és az oktatáspolitika érdekel.E kötetben, ahogyan azt címe is jelzi, különösen sok szó esik Magyarországról. A képzeletbeli szerzőt, a finn újságíró Reijót azért érdekli ez az ország, mert úgy látja, az itteni változások tanulmányozásán keresztül tudja leginkább megragadni az őt foglalkoztató jelenségek természetét. Főképp azért utazik újra Budapestre, hogy megfejtse a titkát annak, miért fordultak vissza a magyarok egy idejétmúlt kormányzási modell felé, azaz miért következett be az, amit az egyik fejezet címében az „elbutulás” szóval írt le. Itt tehát már nem az osztálytermi folyamatok vagy az iskolák belső élete és szervezeti fejlődése áll a fókuszban, hanem az oktatáspolitika. Ez azzal is jár, hogy az olvasó ebben a kötetben a korábbiaknál érzékenyebb témákkal fog találkozni.Akárcsak az első két kötetet, ezt is lehet regényként olvasni, de használható akár úgy mint kézikönyv, melyet akkor ütünk fel, ha valamelyik kérdés foglalkoztat minket. Lehet a legelejétől kezdve, lineáris módon haladni benne, de azt is megtehetjük, hogy hol ennél, hol annál a fejezetnél ütjük fel, és csak egy-egy részletében mélyedünk el.A könyv címzettjei ezúttal is elsősorban azok a pedagógusok, akik nem rutinszerűen tanítanak, akikben elevenen él a szakmai kíváncsiság, és nap mint nap találnak ki új dolgokat, melyekkel eredményesebbé próbálják tenni munkájukat. Közülük főképp azok számára lehet érdekes ez a kötet, akiket nemcsak saját iskolájuk szűkebb problémavilága érdekel, hanem a tágabb társadalmi és politikai környezet is, melyben munkájukat végzik. Szól azokhoz is, akik kutatóként foglalkoznak a tanulás és tanítás világával, akik a szakpolitikák alakítójaként próbálják jobbá tenni az oktatást, de különösen azokhoz, akik pedagógusokat, iskolavezetőket, vagy éppen az oktatás ügyével foglalkozó helyi és országos döntéshozókat tanítanak.Halász Gábor az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának emeritus professzora, az egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának volt vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Szakértőként több országban dolgozott az Európai Bizottság, az OECD, a Világbank, az Európa Tanács és más nemzetközi szervezetek felkérésére. Hosszabb ideig volt vezetője a legnagyobb magyarországi nemzeti oktatáskutató- és fejlesztő intézetnek, és több mint két évtizedig volt tagja az OECD Oktatáskutató és Innovációs Központja igazgató tanácsának (személyes honlapja: http://halaszg.elte.hu).