A MAGYAR 2. HADSEREG DONI KATASZTRÓFÁJA

Leírás

A Don-kanyarban 1943 januárjában történt katasztrófa a magyar történelem egyik központi eseménye. Az ország kollektív emlékezete és számos magyar család is úgy tartja számon az itt elpusztult magyar 2. hadsereg tragédiáját, mint ami egyszerre valaminek a vége és valaminek a kezdete is volt. A sors különös iróniája, hogy mindez az országhatártól sok száz kilométerre történt, két totális diktatúra élet-halál harcának színpadán. Érthető, hogy az itt átélt trauma feldolgozást követelt. Ennek a politikai akarat már 1990 előtt is utat engedett, ám akkor a katarzis szükségszerűen elmaradt, mert ugyan számos kutató felhasználhatott korabeli magyar és szovjet forrásokat, prekoncepciókkal kellett dolgozniuk. A rendszerváltás után aztán az öncenzúra és az elvárások terhe ugyan lekerült a kutatók válláról, ám ekkortól a szovjet fél nézőpontja tűnt el teljesen. Aki a tragédiát a maga egészében akarja megérteni, az jogosan érez hiányt mind a mai napig. A történelmi helyzet talán éppen most érett meg arra, hogy utolsó adósságként, az egykori ellenség szemével is bemutassuk ennek a sok tízezer magyar katonának az utolsó küzdelmét. Ugyanis a szovjet források 1990 előtt csak megrostálva, a rendszerváltás után pedig egyáltalán nem voltak hozzáférhetők magyar kutatók számára. Ezután elvileg már lehetett volna kutatni az itt bemutatott iratokat, ám azok fizikailag Podolszkban, Oroszország Védelmi Minisztériuma Központi Irattárában voltak, és szinte nem is voltak elérhetők. Az újabb kedvező fordulat 2015-ben történt, ekkortól váltak ugyanis online kutathatóvá a podolszki iratok, ám közel sem egyszerre. A kézirat megírásának idejére ért el olyan szintre az „online levéltár” feltöltöttsége, hogy lehetségessé vált egy kritikai szemléletű, az eseményeket a szovjet fél nézőpontjából láttató, a szovjet katonai kultúrába bepillantást nyújtó, forrásközpontú mű megírása a Don-kanyarban 1943 januárjában történtekről. Hogyan harcoltak a szovjetek a magyarok ellen, hogy működött a szovjet hadvezetés, hogyan tervezett, majd hogyan értékelte a saját teljesítményét közvetlenül a hadművelet után – mit olvashatunk ki az egykor titkos és szigorúan titkos iratokból? Hogyan látták az eseményeket a másik oldal egyszerű katonái? Tényleg becsülettel küzdöttek a magyar bakák, amíg csak bírtak? A válaszokra nem kell tovább várni.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,47  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FLAME TREE A4 NOTESZ MONET, BRIDGE..

raktáron

26,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FTSB61

Kiadó

LEYKAM ALPINA

TOKAJ 1565. ÉVI OSTROMÁNAK HÍRE ÉS ÁBRÁZOLÁSA

raktáron

18,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MONOK ISTVÁN[SZERK.]

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

PUCCSISTÁK KÉZIKÖNYVE

raktáron

11,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LUTTWAK, N. EDWARD

Kiadó

SZÁZADVÉG KIADÓ (POLITIKAI ISKOLA ALAPÍT

HUDEC LÁSZLÓ – AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI

raktáron

41,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PONCELLINI, LUCA – CSEJDY JÚLIA

Kiadó

HOLNAP KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A MAGYAR 2. HADSEREG DONI KATASZTRÓFÁJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5