BARBARIAN ALIEN

Leírás

Liz Cramer esküszik arra, hogy kideríti, hogy szabadulhat erről az idegen bolygóról, amin a többiekkel ragadt, de aztán megismerkedik Raahosh-sal, a hajmeresztően bárdolatlan és konok földönkívülivel, aki nem hagyja nyugton, és Liznek talán nincs is ez ellen kifogása…Tizenkét földi asszony ragad ezen az idegen, szeles bolygón. Közéjük tartozom én is. Igen, én.Az életben maradáshoz szimbiózist kell kialakítanunk egy itteni lénnyel, ami át akarja alakítani a testünket, hogy alkalmazkodni tudjunk az itteni brutális körülményekhez. Ezt a lényt én csak "tetűnek" hívom. Az én "tetvem" egy balfácán, mert azt is hiszi, hogy a csapat legnagyobb, legbarátságtalanabb földönkívülijének a párja vagyok. Raahosh szerint a tetűnek igaza van, ezért elrabol a többiek közül, mert meggyőződése, hogy bele fogok szeretni, különben megjárom.De sejtelme sincs, kivel áll szemben!És ha nem akarom különösebben ezt a kiállhatatlan alakot (köszi, tetű), akkor majd egyértelműen a tudtára is fogom adni. Pillanatnyilag mindent elkövetek, hogy harcoljak ez ellen a leküzdhetetlen vonzerő ellen. Pusztán azért, mert a szimbiózis azt képzeli, hogy nekünk együtt kell lennünk, még nem jelenti azt, hogy ebbe nekem is bele kell nyugodnom. Ha pedig elszórakozunk kicsit, az csak a hormonok miatt van. Nem jelenti, hogy szerelmes lennék, vagy hogy a sors azt akarja, hogy az övé legyek.A nemzetközi könyvszenzáció, mely a TikTok-on vált világőrületté. Romantikus, szexi és letehetetlenül izgalmas.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,61  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

CSIZMÁS, A KANDÚR – AZ UTOLSÓ KÍVÁNSÁG – LEGENDÁS VIADALOK

raktáron

2,28  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

UGYANAZ A FOLYÓ

raktáron

8,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LIPCSEY EMŐKE

Kiadó

KALLIGRAM KÖNYVKIADÓ

DÉMONCSILLAG – 20 ÉVVEL A ZODIAC PUSZTULÁSA UTÁN

raktáron

12,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VARGA DÁNIEL

Kiadó

KORNÉTÁS KIADÓ KFT

LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

raktáron

6,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÓRICZ ZSIGMOND

Kiadó

OSIRIS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„BARBARIAN ALIEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5