A LÉT VONALKÓD-FÉNYEI – EGYBEGYŰJTÖTT VERSEK

Leírás

Kovács István költő, történész, polonista és diplomata az 1960-as években, a Kilencek alkotócsoport tagjaként kezdte költői pályáját. Lírikusi életművét kezdetektől a gondolati erő, a történeti és filozófiai látásmód, valamint a különböző stílustörekvések értékeinek bátor ötvözése jellemezte. Társadalomkritikai és sorselemző szelleme termékenyen integrálta a látomásos-metaforikus, a tárgyias és az avantgard örökségű költészet vonásait. A nemzeti sors és a személyiség, a világmindenség és az emberi kapcsolatok, a történelem és a lélek azonos intenzitással adták művei tárgyát. A rendszerváltást követően hazánk varsói nagykövetségének kulturális tanácsosaként, majd krakkói főkonzulként dolgozó, 2003-ban Krakkó díszpolgárává avatott diplomata költői tevékenysége kultúrdiplomáciai küldetése idején is magas színvonalon folytatódott. A Salföldön élő alkotó eddigi teljes lírai életművét nyújtó gyűjteményes kötet, miközben átfogóan és részletesen tükrözi pályájának állomásait, lélektani, történelmi és poétikai dokumentumot is ad kora mindennapjaiból, küzdelmeiből, kivételes napjairól – és a nemzeti újjászületés történelmi esélyéről.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,97 € ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FORRÁS

raktáron

13,88 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PUZSÉR RÓBERT

Kiadó

INDA PRESS

THIAOOUBA – AZ ARANY BOLYGÓ ÜZENETE

raktáron

8,25 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DESMARQUET, MICHEL

Kiadó

LUNARIMPEX KIADÓ

SZIMAT NAPLÓJA

raktáron

10,06 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PILKEY, DAV

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

L’ISOLA INCANTATA, AVAGY JOSEPH HAYDN ÉS AZ ESZTERHÁZI OPERAJÁTSZÁS 1768–1790

raktáron

15,55 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MALINA JÁNOS

Kiadó

RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A LÉT VONALKÓD-FÉNYEI – EGYBEGYŰJTÖTT VERSEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5