A KOREAI ÉSZJÁRÁS

Leírás

Boyé Lafayette De Mente nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy egykönyvben összefoglalja a koreai kultúra sajátosságait.A szerző A koreai észjárás című könyvének egy igen különös tagolást választott.A mű nem részekre vagy fejezetekre oszlik, hanem címszavakra, egy-egykoreai kifejezésre. A szavaknak nem csak a magyarázatát kapjuk meg, hanemazok kulturális jelentését, sőt jelentőségét, amelyet a szerző szinte az egész koreaitörténelmen keresztül végigvezet kezdve a korai időktől, a dinasztiákon,királyságokon át, egészen a modern időkig, vagyis napjainkig.A leírásokban nagy hangsúlyt kap a buddhizmus, a konfucianizmus és asámánizmus, hiszen ezek gyakorolták a koreai kultúrára és hagyományokraa legnagyobb hatást és amelyek ma egyszerre vannak jelen Koreában mindenfajtakonfliktus nélkül. Ez a koreai történelem sajátosságának is tekinthető,mivel egyes korszakokban különböző vallások voltak jelen az országban, és ígytudtak nagy hatást gyakorolni a szokásaikra, hagyományaikra és kultúrájukra,valamint gyakran egymásból következnek vagy egymásra épülnek egy egységesfúziót képezve.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,38  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PEPE A BÖLCSIBEN

raktáron

9,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VADADI ADRIENN

Kiadó

PAGONY KIADÓ

NYELV SZAVAK NÉLKÜL – A PROTESTÁNS MISZTIKA MAGYAR MEGSZÓLALÁSAI A 17. SZÁZAD VÉ

raktáron

8,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FAJT ANITA

Kiadó

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT IRODAL

KULCS – OROSZ NYELVKÖNYV I.

raktáron

16,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

IRINA OSZIPOVA

Kiadó

CORVINA KIADÓ

PIZZAALKÍMIA – A TÖKÉLETES KOVÁSZOS ÉS KELT TÉSZTA TITKAI

raktáron

39,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PREYER GYÖRGY

Kiadó

BOOKLAB

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KOREAI ÉSZJÁRÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5