Back to products
SF-MONOLÓGOK
SF-MONOLÓGOK 16,79  ÁFA-t tartalmazza

DARWIN – AZ ÓVATOS FORRADALMÁR

Leírás

Charles Darwin olyan elmélettel állt elő, amely a kereszténység több tanítását is megkérdőjelezte: munkássága kapcsán zajlott le az egyik utolsó nagy harc a tudomány és a keresztény egyházak között. Darwin forradalmasította az emberi faj eredetével kapcsolatos nézeteket, provokálta a korát, sőt még ma is provokálóan hathat. Stellan Ottosson páratlan életrajzából a gondolkodó és taktikus Darwint ismerhetjük meg, egy elbűvölő és humoros tudóst, aki meg volt győződve arról, hogy az általa evolúciónak nevezett elmélet tézisei kiállják az idő próbáját. Amíg hívei küzdöttek a barikádokon, ő maga békés családi életet élt downe-i otthonában, de több száz személlyel levelezett – a szerző a fennmaradt gazdag levélanyagban igyekezett megtalálni a korszakalkotó művek mögött álló embert. Gyakran mondják, hogy Darwin a vallás tekintetében „útkereső” volt, és hogy távol álltak tőle a szociáldarwinizmus vagy az eugenika gondolatai. A könyvből kirajzolódik, hogy a nagy tudósról bennünk élő kép sok tekintetben nem eléggé árnyalt, vagy egyenesen hamis, sőt hamisított. Ottosson könyvének témája nem Darwin, a tudós, hanem Darwin, az ember, aki megingathatatlan ateistaként halt meg, de pénzzel támogatta Downe lelkészének szociális kezdeményezéseit. Aki rokonszenvezett az emberi faj megnemesítésére való törekvésekkel, emellett úgy vélte, hogy a nők születésüknél fogva gyengébb szellemi képességekkel rendelkeznek, mint a férfiak. És aki harcosan kiállt az állatkínzás vagy a rabszolgaság ellen, de nem látott problémát a dél-amerikai indiánok elleni irtóhadjáratokban.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,62  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NACU NYARA

raktáron

22,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KAVAKAMI, MIEKO

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

FOREVER WILD – ÖRÖKKÉ VADON (AZ EGYSZERŰ VADON 2,5)

raktáron

8,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TUCKER, K.A.

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

SZÍNES PRÓBAÉRETTSÉGI FELADATSOROK TÖRTÉNELEMBŐL – (10 ÍRÁSBELI EMELT SZINTŰ FEL

raktáron

13,70  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HERBER ATTILA-KAMPÓS ANDRÁS

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

VALÓ IGAZ – KÖLTEMÉNYEK

raktáron

10,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NYILAS ATILLA

Kiadó

FEKETE SAS KÖNYVKIADÓ BT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„DARWIN – AZ ÓVATOS FORRADALMÁR” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5