A KERESZTAPA ÖRÖKÉBEN – HÉRAULT URAI

Leírás

A francia alvilág dúsgazdag drogbárója, lánya és veje jelentős részt hasít a kábítószer-piaci bevételekből, ám pozíciójukat, területüket csak addig őrizhetik meg, míg személyes ellentéteiken kívül más nem zavarja olajozott együttműködésüket. Senki sem tudja ezt jobban, mint Jean-Batiste D’Vallée, a nagyratörő terveket dédelgető, legifjabb családtag is, aki úgy érzi, eljött az ő ideje.A montpellier-i kapitányságon két lelkileg alaposan megtépázott rendőr kerül az élére annak a nyomozásnak, melynek célja kivizsgálni egy különös halálesetet – az áldozat nem más, mint az egyik Hérault megyei bűnbanda főnökének fia, míg a diszkó mellett kirobbant verekedés könnyű sérültje éppen J. B., a rivális banda „trónörököse”. Mind Cavados parancsnoknak, mind Degat hadnagynak nyomós oka van rá, hogy fényt derítsen arra, mi történt valójában, de éppen csak beleásnák magukat az ügybe, amikor a város határában álló motoroskocsmában lezajlott események vonják el a figyelmüket. A bandatagok testének maradványait egy nagy erejű robbanás után szétszóródva találják meg – és úgy tűnik, mások is jelen voltak, amikor bekövetkezett. Leszámolás? Vagy rasszista indítékot keressenek? Cavados azonban mégis egy harmadik szálnak tulajdonít kiemelt figyelmet. A férfi érdekli, a meztelenül és megbomlott elmével megtalált, tetovált bandafőnök – aki egy fejét ért véletlen ütés hatására emlékezni és beszélni kezd…A háttérben pedig ott áll J. B. másik nagyapja, az olasz-amerikai bűnözőklán vezére.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,82  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EGY KOCKA NAPLÓJA 6 – WIMPY STEVE – MINECRAFT-REJTÉLYEK

raktáron

11,22  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MINECRAFT FAMILY

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

HANNA ÉS HERCEG – PÓNITÁBOR NAPLÓK

raktáron

4,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCKAIN, KELLY

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ (MINERVA NOVA KFT.)

MINDEN IDŐK LEGJOBB REGÉNYE

raktáron

13,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BĂNULESCU, DANIEL

Kiadó

TYPOTEX KFT. ELEKTRONIKUS KIADÓ

SPIRITUÁLIS GYÖNGYSZEMEK

raktáron

6,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZVÁMÍ UDÁSZIN, CSANDRA

Kiadó

URSUS LIBRIS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A KERESZTAPA ÖRÖKÉBEN – HÉRAULT URAI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5