A JÁTÉK MINDIG GYŐZ – KULCSÁR GYŐZŐ ÉLETREGÉNYE

– No, milyennek találod? – kérdeztem Kulcsár Győzőt az egyik beszélgetésünk g kártyapartiról a fiúk. Késni késtek, mindig késtünk, bárkihez is mentünk, mert útközben mindig megálltunk egy csárdánál vagy egy vendéglőnél. Tulajdonképpen ez is szokássá vált, rituálé lett, mintha másként nem is lehetne kártyázni – vetette bele magát a beszélgetésbe.Mert bátran mondhatom, hogy élvezte a közös munkát, ami során együtt próbáltuk megalkotni a főhős alakját.Tisztában voltam vele, hogy óriási a kihívás, hiszen Párbajtőr Paganini címmel Kő András évekkel korábban már megírta élettörténetét, ám úgy éreztem, Kulcsár Győző személyisége sokkal érdekesebb emberi tanulságokkal szolgál, regénybe illő. Ő is megértette, hogy ez egy egészen más történet lesz. Valami olyan, ahol nem a pást, az asszó, az eredmény a lényeg, hanem egy XX. századi lovag. Mert minden századnak megvan a maga Aranyembere, aki nem engedi, hogy elsodorja a kor divatja, szeszélye, olcsó sikeréhsége. Játéknak tekintette az írást, hiszen minden játék volt az életében, még ha a játékot nagyon is komoly vette, mert félszívvel értelmetlen játszani. Éppen ezért közösen döntöttünk arról is, hogy a főhőst ne Kulcsár Győzőnek hívják.- Az nem igaz, hogy Nemerénél aludtam – csattant fel. – Néhányszor voltam nála, de soha nem aludtam ott.- De aludhattál volna, hiszen a barátságotok elég mély volt ehhez – vetettem fel.- Persze, aludhattam volna, de nem aludtam. Engem pedig nagyon zavar, ha valami nem tényszerű – berzenkedett minden ellen, amiről úgy érezte, hogy a valóságtól eltér.- Akkor maradjunk abban, hogy Kulcsár Győző ihlette ezt a regény, és a főszereplő más néven szerepeljen?- Úgy jó lesz, akkor írhatsz, amit akarsz.- És mi legyen a neve? Utalhatna a család felvidéki gyökereire.- Egy Modor nevű településről származunk.- Az nem túl jó hangzású, kicsit modorosnak tűnhetnél. Mit szólnál a Zsolnaihoz?- Nekem megfelel.Mérnökemberként távol állt tőle minden romantikus álmodozás, nosztalgikus múltba révedezés. A cirádás mesélgetés helyett jobban szerette a lényegre törő kifejezéseket, miközben a lelke mélyén egy művész szunnyadt.Mindezt a páston mutatta meg, ahol soha nem érte be egy racionális, egyszerű találattal; a csomóra is csomót kötött, hogy a lelátóról is kristálytisztán látszódjon az eleganciája. Egy céltudatos bohém volt, aki esendő emberként felismerte, hogy létezik egy transzcendens világ is, amelyet nem lehet mérnöki pontossággal megfogalmazni, leírni, de tisztelni kell!A történet sok ponton szándékosan eltér a valóságban megtörtént eseményektől, hogy még egyértelműbb legyen: a főszereplő csak hasonlít rá. Néha az egészet a fenébe kívánta, mert attól tartott, hogy megbánthat vele olyanokat, akiket szeret, és véletlenül sem akar elszomorítani. A többiek nem számítottak, a Jágókról bármit írhattam, de akik fontosak voltak lelkének, azok patikamérlegre kerültek.Amikor elkezdtük a közös munkát, éppen csak hazaért a Rio de Janeiró-i olimpiáról. Egy kis gondolkodási időt kért, hiszen róla már született egy könyv, minek még egy? Két héttel később visszahívott, és azt mondta: "Nézzük meg, mi sül ki belőle!"Akkor még senki nem sejthette, hogy szervezetében már ott lappangott a gyilkos kór. Néhány hónappal később, januárban éppen egy kórház folyosóján ücsörgött, amikor hívtam.