EGY HADFI NAPLÓJA

„Valahogy elszakadtunk egymástól, mi a fronton lévők és az itthoniak, nemigen értettük meg egymást, és szívesen gondoltunk azokra, akiket künn hagytunk, és elég könnyen beletörődtünk abba, hogy vissza kell mennünk a sok szenvedést és apró örömöket megosztó bajtársak közé, ahol nincs láncolás és dőzsölés, hanem életveszélyes, kemény férfimunka folyt.”Így vall visszaemlékezésében Bartók László az első világháború hatására benne kavargó ellentmondásos érzésekről. Mégis, sokkal inkább tekinthetünk e könyvre úgy, mint a háború mindennapjairól készített útirajzra, amelyet a (dél-tiroli, erdélyi) tájleírások és a visszaidézett számos kis történet (például kirándulásokról, városi sétákról, vidám társaságokról) tesznek igazán élvezetes olvasmánnyá. Éppen ezért azok számára is tanulságos lehet a mű elolvasása, akiket az olasz front hadi eseményei mellett az is érdekel, hogy miként látta egy tanítóból lett közkatona azokat a városokat, tájakat és embereket, akiket a háború folytán megismert.