Talán az olvasóval is előfordul olykor, hogy lekopogja a jó szerencséjét persze csakis alulról és fafelületen , esetleg rossz érzéssel tölti el, ha a tizenharmadika péntekre esik, vagy ha egyfekete macska átmegy előtte az úton. Annak ellenére, hogy világunkat állítólag a tudomány uralja, a babonás hiedelmek úgy a hagyományosak, mint az újabbak meglepően tartósnakbizonyulnak. Honnan származnak a babonák, és miért élnek velünk még ma is? Stuart Vyse amerikai pszichológusprofesszor kötete a babona természetét igyekszik feltárni, miközben végigköveti a babonaság izgalmas történetét az ókortól napjainkig.Két évezreden át a babonaság vádja leginkább az idegen vallásokkal és a tévesnek ítélt vallási gyakorlatokkal szemben fogalmazódott meg, és elsődleges célja a csoportok elkülönítése, valamint a vallási vagy világi hatalmi pozíció érvényesítése volt. A felvilágosodás után ababonának minősítés továbbra is különböző csoportok meghatározására szolgált, de a választóvonal immár az észszerűség és az észszerűtlenség között húzódott. A modern világtudományon alapuló technológiai fejlődése ellenére a babonás hiedelmek és viselkedésmódok továbbra is széles körben elterjedtek. Miközben a szerző áttekintést ad a legismertebb babonáshiedelmek eredetéről és azok fennmaradásának pszichológiai okairól, arra is kitér, hogy miként alakulhat a babona mint szemléletmód jövőbeli sorsa.
TÖRTÉNELEM 7. MUNKAFÜZET (NAT2020)
5,74 € ÁFA-t tartalmazza
A HATALOM AKARÁSA - JEGYZETEK A KÉSEI HAGYATÉKBÓL
20,69 € ÁFA-t tartalmazza
A BABONA
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. PSZICHOLÓGIA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,33 € ÁFA-t tartalmazza
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„A BABONA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.