A BABONA

Leírás

Talán az olvasóval is előfordul olykor, hogy lekopogja a jó szerencséjét – persze csakis alulról és fafelületen –, esetleg rossz érzéssel tölti el, ha a tizenharmadika péntekre esik, vagy ha egyfekete macska átmegy előtte az úton. Annak ellenére, hogy világunkat állítólag a tudomány uralja, a babonás hiedelmek – úgy a hagyományosak, mint az újabbak – meglepően tartósnakbizonyulnak. Honnan származnak a babonák, és miért élnek velünk még ma is? Stuart Vyse amerikai pszichológusprofesszor kötete a babona természetét igyekszik feltárni, miközben végigköveti a babonaság izgalmas történetét az ókortól napjainkig.Két évezreden át a babonaság vádja leginkább az idegen vallásokkal és a tévesnek ítélt vallási gyakorlatokkal szemben fogalmazódott meg, és elsődleges célja a csoportok elkülönítése, valamint a vallási vagy világi hatalmi pozíció érvényesítése volt. A felvilágosodás után ababonának minősítés továbbra is különböző csoportok meghatározására szolgált, de a választóvonal immár az észszerűség és az észszerűtlenség között húzódott. A modern világtudományon alapuló technológiai fejlődése ellenére a babonás hiedelmek és viselkedésmódok továbbra is széles körben elterjedtek. Miközben a szerző áttekintést ad a legismertebb babonáshiedelmek eredetéről és azok fennmaradásának pszichológiai okairól, arra is kitér, hogy miként alakulhat a babona mint szemléletmód jövőbeli sorsa.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,33  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

3-5-8 PERCES MESÉK -TÜNDÉREKRŐL ÉS HERCEGNŐKRŐL

raktáron

13,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BREITENÖDER, JULIA – ISHIDA, NAEKO

Kiadó

PAGONY KIADÓ

ZSEBLÁMPÁS MESÉK

raktáron

8,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TÓTH KRISZTINA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

A MÁSIK GÉPÍRÓNŐ

raktáron

11,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RINDELL, SUZANNE

Kiadó

GABO KIADÓ

A NYOLCADIK NŐVÉR

raktáron

13,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DUGONI, ROBERT

Kiadó

AGAVE KÖNYVEK KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„A BABONA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5