SISAK ÉS KARD

Leírás

Az első világháború százéves évfordulójára emlékezve, hazánkban nagyon sok köztéri hősi emlékművet újítottak fel, és a számos kiállítás, rendezvény mellett több – nem egyszer hiánypótló – kiadvány jelent meg. Lehet-e még újat mondani ebben a témakörben a művészeti alkotásokkal kapcsolatban? E könyv szerzője szerint – lehet. Hiszen az első világháborús vonatkozású művészi alkotásokkal kapcsolatban számos – néha egészen különleges – kérdés is felmerülhet, amikre a könyv igyekszik választ adni. Javarészt szobrokról, de sok helyen kisplasztikákról, érmekről, plakettekről, jelvényekről, valamint az alkotó szobrászokról esik szó, ám a fejezetek sora – nem véletlenül – egy grafikus első világháborús vonatkozású alkotásaival zárul.Ajánljuk ezt a könyvet elsősorban azoknak, akiket ebben a témában érdekelnek a búvópatakként rejtőző részletek, a kevéssé ismert, különleges információk, az egyes műalkotások születésének, áthelyezésének vagy eltávolításának háttere, továbbá az emlékművekkel kapcsolatos esetleges szépirodalmi vonatkozások. És persze mindenekelőtt azoknak, akiket érdekel mind az első világháború, mind a magyar művészet története.A kötet valamennyi fejezetét jelentős jegyzetanyag kíséri. A könyv végén található Tárgymutató, Helymutató, Művészek mutatója mellett, a műalkotásokon szereplő katonai egységek a Katonai alakulatok mutatója alapján kereshetők vissza.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,48  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TIZENEGYKOR NÁLAD

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KISS ILDIKÓ JUDIT

Kiadó

JAFFA KIADÓ

TEÓ, A MEDVE, AKI MINDENTŐL FÉLT

raktáron

11,17  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TAKTIK/YOPPY

KUKUCS KÖNYVEK – MI MOZOG?

raktáron

6,38  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

BOLDOGSÁG

raktáron

16,63  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÜLLER PÉTER

Kiadó

RIVALDAFÉNY 64 KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SISAK ÉS KARD” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5