ZSIDÓKÉRDÉS A DÉLVIDÉKEN 1941-1944

Leírás

A magyar holokausztkutatás a Délvidékre vonatkozóan máig főként az 1944 márciusa utáni gettósítások és deportálások történetét tárta fel. Margittai Linda munkája az ezt megelőző, jóval tágabb időszakot átfogóan, 1941 áprilisától 1944 tavaszáig elemzi a délvidéki „zsidókérdést”, a magyar hatóságok délvidéki zsidópolitikáját. Hazai és délvidéki levéltári kutatásai alapján szemlélteti, hogy Magyarország többi revíziós határrégiójához hasonlóan a visszafoglalt Délvidék is egyfajta gyakorlóterepként szolgált azokhoz a radikális antiszemita kezdeményezésekhez, amelyeket a magyar politikai vezetés egyelőre nem akart vagy nem mert a hivatalos állami antiszemita politika rangjára emelni, és országszerte, különösen az anyaországban megvalósítani. A visszaszerzett soknemzetiségű határterületeken viszont alkalom nyílt az ilyen irányú kísérletekre: a területi expanziót kísérő képlékeny viszonyok, a civil állami struktúrák és a polgári jogrend átmeneti hiánya, valamint „a háború ködében” végrehajtott etnonacionalista nemzet- és államépítő, illetve etnikai homogenizációs törekvések lehetővé tették ezeket. Amikor azonban e kísérletek korlátai és buktatói nyilvánvalóvá váltak, az állami vezetés a radikális antiszemita eljárásokat az anyaországra jellemzőbb, visszafogottabb keretek közé terelte.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,01  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BÁNOM IS ÉN – NAPLÓK 1953-1961

raktáron

11,20  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZOBOTKA TIBOR

Kiadó

JAFFA KIADÓ

HORGONY NÉLKÜL

raktáron

15,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

O'LEARY, BETH

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

MESÉK A CSILLAGOKRÓL

raktáron

12,48  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

SZABADSÁG, SZERELEM

raktáron

11,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FELDMÁR ANDRÁS

Kiadó

JAFFA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ZSIDÓKÉRDÉS A DÉLVIDÉKEN 1941-1944” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5