ZÁRKA

Leírás

Moszkvában, egy korrupcióellenes tüntetésen a rendőrség őrizetbe veszi Ányát. A bíróság egy alig negyedórás tárgyaláson tíz nap elzárásra ítéli. Ánya életében először találja magát rács mögött. A fogvatartási központba szállítják, ahol feltevése szerint csak huligánok és garázdák, szélhámosok és tolvajok ülnek. Ám legnagyobb meglepetésére a hármas számú cellában csupa hozzá hasonló fiatal nő raboskodik, akik olyan nevetségesen jelentéktelen kihágások miatt kerültek ide, mint például a jogosítvány nélküli vezetés. Az egyhangú börtönnapok végtelenül hosszúak, és a nők a szabadulásukat várva játszanak, álmodoznak, beszélgetnek, megosztva egymással látszólag hétköznapi életük olykor cseppet sem hétköznapi titkait. A fogvatartási központ szigorú szabályok szerint berendezett, zárt és fülledt világ, ahol azonban az egész addigi életét, kisvárosi gyermekkorát, lázadó kamaszéveit, kollégiumi barátságait és zűrös szerelmeit felidéző Ánya körül különös és hátborzongató dolgok kezdenek történni. Csak rajta áll, hogy kiderítse: mindez valóság, vagy csupán a zaklatott képzelete szüleménye.Kira Jarmis Alekszej Navalnij sajtótitkára. A Zárka az első regénye.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,22  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NÉMET 5 GYAKORLÓKÖNYV – JEGYRE MEGY!

raktáron

7,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GYURIS EDIT, SÁRVÁRI TÜNDE

Kiadó

KLETT KIADÓ

USAGI YOJIMBO 26. – A FÖLD ÁRULÓI

raktáron

13,44  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SAKAI, STAN

Kiadó

VAD VIRÁGOK KIADÓ KFT.

NAGYI ÜNNEPI ÉTELEI

raktáron

6,72  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PAPP KATALIN

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

HÁROMSZÉKI TÉKA 31 – HÁROMSZÉK SPORTCSILLAGAI

raktáron

14,59  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSINTA SAMU

Kiadó

TORTOMA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ZÁRKA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5