XII. PIUSZ – RÓMA EGE ALATT – DVD –

Leírás

A „Magyarok Barátja”-ként emlegetett XII. Piusz pápa életét mutatja be ez a különleges játékfilm. Eugeni Pacelli még pápává választása előtt vett részt az 1938-ban Magyarországon megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszuson. 1939. március 2-án választották meg a katolikus egyház vezetőjévé. Ebben a háborús időszakban XII. Piuszként első megnyilatkozásában a békéért emelte fel szavát. Piusz pápa 1941-ben segélybizottságot létesített. A háború befejeztével anyagi támogatással járult hozzá az újjáépítéshez. A földönfutókká letteknek vagonszámra juttatta az adományokat. Legbátrabb tette azonban a zsidók védelme volt, a római kolostorokban és a Vatikánban több mint ötezer üldözöttnek biztosított menedéket. A film története Rómában kezdődik 1943. július 19-én, amikor a nácik lebombázzák és elfoglalják Rómát. Piusz pápa számára a legfontosabb a lélek megmentése és az ellenség szeretete volt. Játékidő: 205 perc, Forgatókönyvíró: Francesco Arlanch, Fabrizio Bettelli, Főszereplő: Marco Foschi, Rendező: Christian Duguay, Zeneszerző: Andrea Guerra, Gyártási év: 2010, Korhatár: 12 év, Kép: 16:9 (1.85:1) Hang: magyar (2.0), olasz (2.0) Felirat: magyar, Magyar nyelvű interaktív menü, közvetlen jelenetválasztás

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,54 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

THIS IS NOT A TEST – ÉLES HELYZET

raktáron

13,91 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SUMMERS, COURTNEY

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

OLVASMÁNYNAPLÓ – A KIS HERCEG

raktáron

5,19 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-1461

Kiadó

MOZAIK

KIRIO FANKLUB 1.

raktáron

11,15 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NO, CHIKYU- PONCHAN, OSAKANA

Kiadó

VAD VIRÁGOK KIADÓ KFT.

10 PERC ÉS KÉSZ – FELADATLAPOK 1. OSZTÁLYOSOKNAK

raktáron

5,54 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„XII. PIUSZ – RÓMA EGE ALATT – DVD –” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5