W.

Leírás

Lipcse, 1821 nyara. Johann Christian Woyzeck, alkalmi munkás és egykori zsoldos katona, meggyilkolja Johanna Christiana Woostot, egy seborvos özvegyét. Az elkövetőt a korban újdonságnak számító, tudományos alapokon nyugvó kihallgatásoknak vetik alá, hogy kiderüljön, véletlenül, ösztönszerűen vagy előre megfontolt szándékkal követte-e el tettét, s milyen motivációi voltak. Az 1836-1837-ben írt, de be nem fejezett, azóta is ezernyi interpretációban a nézők elő kerülő Georg Büchner-színmű, a Woyzeck a „filológusok és színházi rendezők csemegéje”. Alban Berg operát írt belőle, készült belőle több musical, Werner Herzog filmre vitte, ahogy a magyar rendező Szász János is, bekerülve ezzel az 1994-es Oscar-díj-jelöltek közé. A Schilling Árpád fémjelezte Krétakör csakúgy színpadra állította, mint szerte a világ színházi rendezői, Németországban máig az egyik leggyakrabban játszott darab.Steve Sem-Sandberg a Büchner-drámát is megihlető valós lipcsei gyilkosság törvényszéki orvosának 1914-ben megtalált dokumentációit is felhasználva írta lenyűgöző, lírai-érzéki nyelvezetű lélektani regényét. Tragikus és könyörtelen látlelet a háborúk borzalmáról, a társadalmi kiszolgáltatottságról, az emberi lélek sebezhetőségéről – aktualitása sajnos nem megkérdőjelezhető.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,18  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

THE RULES OF DATING – MY ONE-NIGHT STAND

raktáron

16,42  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEELAND, VI – WARD, PENELOPE

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A VILLA LÁNYAI

raktáron

16,05  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JACOBS, ANNE

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

A PUSZTÍTÁS KÖNYVE –

raktáron

11,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DRAGOMÁN GYÖRGY

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

MILOTA

raktáron

13,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZÁVADA PÁL

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„W.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5