Lipcse, 1821 nyara. Johann Christian Woyzeck, alkalmi munkás és egykori zsoldos katona, meggyilkolja Johanna Christiana Woostot, egy seborvos özvegyét. Az elkövetőt a korban újdonságnak számító, tudományos alapokon nyugvó kihallgatásoknak vetik alá, hogy kiderüljön, véletlenül, ösztönszerűen vagy előre megfontolt szándékkal követte-e el tettét, s milyen motivációi voltak. Az 1836-1837-ben írt, de be nem fejezett, azóta is ezernyi interpretációban a nézők elő kerülő Georg Büchner-színmű, a Woyzeck a filológusok és színházi rendezők csemegéje. Alban Berg operát írt belőle, készült belőle több musical, Werner Herzog filmre vitte, ahogy a magyar rendező Szász János is, bekerülve ezzel az 1994-es Oscar-díj-jelöltek közé. A Schilling Árpád fémjelezte Krétakör csakúgy színpadra állította, mint szerte a világ színházi rendezői, Németországban máig az egyik leggyakrabban játszott darab.Steve Sem-Sandberg a Büchner-drámát is megihlető valós lipcsei gyilkosság törvényszéki orvosának 1914-ben megtalált dokumentációit is felhasználva írta lenyűgöző, lírai-érzéki nyelvezetű lélektani regényét. Tragikus és könyörtelen látlelet a háborúk borzalmáról, a társadalmi kiszolgáltatottságról, az emberi lélek sebezhetőségéről – aktualitása sajnos nem megkérdőjelezhető.
VÖRÖS KERESZTEK
10,25 € ÁFA-t tartalmazza
VOLT EGYSZER EGY
JAMES BOND
8,97 € ÁFA-t tartalmazza
W.
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
16,18 € ÁFA-t tartalmazza
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„W.” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.