VÍZKASTÉLY

Leírás

Két nagyon különböző ember, egy nagyon kicsi sziget.Sophie Ducel számára a nászút Francia Polinéziában az élet megünnepléséről szólt. Egy jól menő párizsi építésziroda büszke tulajdonosaként, amit újdonsült férjével, a briliáns Étienne-nel együtt alapított, nagyon sok izgalmas kaland várt rá – többek között egy látogatás a kedvenc énekese, Jacques Brel egykori otthonába az egyik szigeten.Berry Bleecker számára ugyanez az út egy új kezdetet jelképezett. Miután hátat fordított sivár életének Manhattan pénzügyi világában, úgy döntött, képzőművészettel fog foglalkozni, és kreatív inspirációt keresett a világ másik végén – éppúgy, mint a bálványa, Paul Gauguin.Amikor azonban az apró repülőgépük lezuhan a Dél-Csendes-óceánon, a szerencsétlenség egyedüli túlélőiként egyetlen közös céljuk marad: az életben maradás. Több száz mérföldre a civilizációtól, egy szigeten, ami akkora, mint egy nagyobb háztömb, a két számkivetett kénytelen túllendülni a nézeteltéréseken, és meg kell tanulniuk erőt meríteni egymásból, ha azt akarják, hogy bármi reményük lehessen a hazatérésre.A Vízkastély, a maga elbűvölő prózájával, aminek egyedi bája és ritmusa van, nem egyszerűen a klasszikus hajótörött sztori újragondolása. Megindító elmélkedés a szerelem gyógyító erejéről, ugyanakkor szívbe markoló emlékeztető is, miszerint az otthonunk – legyen szó egy párizsi lakásról, egy New York-i apartmanról vagy egy lakatlan korallzátonyról a világ túlsó felén – ott van, ahol a szívünk.Légy részese hőseink útjának!„Briliáns, ötletes, lebilincselő – válassz egy jelzőt, mindegyik találó. De vedd kézbe a Vízkastélyt, csak óvatosan az időzítéssel! Mert Huckelbridge történetszövése biztosan okoz majd néhány álmatlan éjszakát, miközben villámgyorsan haladsz a figyelemre méltó befejezés felé. Ennyire jó.”– TThhomas Chhristophher Greene, bestsellerszerző –Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!16 éves kortól ajánljuk!

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,16  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BANDI FARKAS TÖRTÉNETEI

raktáron

11,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MILLER, E.M.

Kiadó

BOOK DREAMS

FEDEZD FEL A NAGY JÁRMŰVEKET – KIHAJTHATÓ FÜLEKKEL

raktáron

13,94  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SCOLAR KIADÓ

ITT MINDENKI IDIÓTA? – AZ IRIGYEK, AZ ÖRÖK OPTIMISTÁK ÉS EGYÉB NEHÉZ TERMÉSZETŰ

raktáron

13,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOCHBRUNN, CLAUDIA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

70 RAVASZ FELADAT 5-8 ÉVESEKNEK

raktáron

6,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DEÁKNÉ B. KATALIN

Kiadó

TUDATOS LÉPÉS KFT. (DEÁK ÉS TÁRSA KIADÓ)

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VÍZKASTÉLY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5