VISSZAFORDÍTHATATLAN KÁROK

Leírás

"Az internet és a közösségi média gyermekekre és fiatalokra gyakorolt káros hatásairól az utóbbi időben egyre többet olvashatunk. A számítógép- és telefonfüggőségről, valamint az ebből következő alvás-, tanulás- és magatartásproblémákról, a szociális kapcsolatok leépüléséről, a gyermekkori depresszióról, a kamaszkori elmagányosodásról. Az is egyértelmű, hogy azt a modellszerepet, amit korábban a film, a televízió és a zeneipar sztárjai jelentettek a fiatalok életében, ma már a videómegosztók és a közösségi applikációk felkapott influenszerei töltik be. A gondolkodásmódjukra, öltözködési és viselkedési stílusukra is hatással van, hogy kit követnek a különböző csatornákon. A „YouTube-generáció” minden korábbinál gyorsabban távolodik a korábbi nemzedékektől, olykor mintha nem is ugyanazon a nyelven beszélnének, mint a szüleik. Sajnos azonban az influenszerek a gyermekeink testképét és énképét is alakítják, ezért ugrásszerűen nő az olyan fiatalok száma, akik előzmény nélkül kezdik magukat transzneműként definiálni az idoljaik mintájára. Abigail Shrier, a The Wall Street Journal újságírója kutatása során arra jutott, hogy a társaik körében azonnal felemeli a lányok szociális státuszát, amikor transzneműnek kezdik vallani magukat; népszerűbbé, érdekesebbé, különlegesebbé válnak, ami átmenetileg megnöveli az önbizalmukat és ezáltal a boldogságérzetüket. Azonban, ha megteszik az első lépéseket a tranzíció útján, onnan már nem könnyű visszafordulni. Shrier mélyen beleásta magát a jelenségbe, beszélt érintett lányokkal, gyötrődő szülőkkel, pszichológusokkal és azokkal az orvosokkal, akik engedélyezik a nemi átalakító beavatkozásokat, valamint olyan fiatal nőkkel is, akik keservesen megbánták, amit tettek magukkal. A szerző arra a következtetésre jut, hogy lányok egész generációja van veszélyben. A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, segít megérteni, hogy mi is tulajdonképpen ez a napjainkban tapasztalható transzmánia, és hogyan védhetjük meg tőle gyermekeinket – vagy hogyan terelhetjük le őket erről a veszélyes útról. "

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,30  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GASTON ÉRZELMEI – HARAGSZOM MAGAMRA

raktáron

6,86  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHIEN, AURÉLIE – CHINE, CHOW

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

ELLENFÉNY

raktáron

12,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SAISIO, PIRKKO

Kiadó

POLAR EGYESÜLET

ÉLETMŰVÉSZNŐK

raktáron

8,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ULICKAJA, LJUDMILA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

JANE DOE – SZÜRKE KISEGÉR?

raktáron

9,72  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STONE, VICTORIA HELEN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VISSZAFORDÍTHATATLAN KÁROK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5