VISSZA ÖNMAGUNKHOZ

Leírás

A pszichológiai és pszichiátriai szakrendeléseken jelentkezők nagy száma bizonyítja,hogy sok embert gyötörnek lelki panaszok. Nem vagyunk egészségesek. John Bradshaw-tsaját személyes sorsán túl ez is ösztönözte módszere kidolgozására.A szerző arra a pszichológia tudományban jól ismert elméletre – Eric Werner tranzakcióanalízisére -építi módszerét, amely szerint felnőttkori személyiségünk három részből áll: gyermeki, felnőtt ésszülői énből. e részek kölcsönhatásban vannak egymással, alakítják egymást. A felnőttkori lelki zavarok a legtöbb esetben gyermekkori sérülésekre vezethetők vissza. ezért elsősorban annak megismeréséreés meggyógyítására van szükség ahhoz, hogy felnőtt illetve szülői énünk kiegyensúlyozott lehessen.Hogyan tarthatja fel és elemezheti valaki önmaga is gyermeki énjét, annak sérüléseit? Hogyan adhatjameg számára mindazt, amiben egykor hiányt szenvedett, amit sem a család, sem az iskola nem adottmeg annak idején?A közérthetően, szellemesen megírt könyv, melyet az USA egyetemein tankönyvként használnak, ezt a folyamatot írja le. A végeredmény egyértelmű. A felnőtt, illetve szülői én által megadott elégtétel révén a személyiség alkalmassá válik arra, hogy helyrehozza felnőttkori rossz beidegződéseit, leküzdje lelkibajait, és egészséges életet éljen a földön.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,09  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MI JÁR A KISKAMASZ FEJÉBEN? ( 8-12 ÉVES KORIG)

raktáron

24,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CAREY, TANITH

Kiadó

HVG KÖNYVEK

KUTYÁK – AZ ELSZÁNT BERNÁTHEGYITŐL A BOLONDOS ANGOL BULDOGIG

raktáron

18,02  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRIFFIN, ANNABEL – HALAK, MARINA

Kiadó

HVG KÖNYVEK

KASTÉLY – KASTÉLY AJÁNDÉKBA

raktáron

13,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁN MÓR

Kiadó

HITEL KIADÓ

HÁROM SING A JUTALOM… SZÉKELY KISEPOSZ – CD MELLÉKLETTEL

raktáron

21,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DEÁK-SÁROSI LÁSZLÓ

Kiadó

ÜVEGHEGY KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VISSZA ÖNMAGUNKHOZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5