VIKTOR/ORBÁN – EGY UNDERGROUND ÉRTELMEZÉS

Leírás

„egy könyv, amit orbánfóbiásoknak nem feltétlenül ajánlanék, azoknak azonban igen, akik nem annyira rajongók, inkább távolságtartó attitűddel figyelik a magyar politikus sztár pályafutását – ez a provokatív kísérlet egyben kétségkívül egy Orbán-apológia, amit Áron igen nagy nemzetközi olvasmányanyaggal a háta mögött írt meg, lendületesen, amerikaiasan, miközben középpontjában a jószándékú megértés áll, elsősorban az élsportból átvett elemzési párhuzamokkal, illetve az amerikai üzleti/marketing/politikai/társadalmi szemlélet magyar megfeleltetésével; érdekes kísérlet egy olyan közegben, ahol leginkább a gyűlölet, illetve a rajongás végpontjain születtek leírások a főhősről, s volt olyan, aki mindkét verziót képes volt produkálni néhány éven belül?” (Szombathy Pál, újságíró-főszerkesztő)„Azért jó ez a könyv, mert azoknak is világosságot hozhat az országunk vezetője megítélésében, akik kizárólag e világi értékrend szerint ítélkeznek, alkotnak véleményt. Felnőtt embereket nehéz meggyőzni – legyenek azok akár fiatalok vagy idősebbek –, akikben már rögzült egy-egy vélemény, ítélet. De elgondolkodtatni lehet, a tények feltárásával, amely új irányba terelheti az olvasót. Azt is feltárja a könyv, hogy az értelemmel élő embernek micsoda kreativitás adta siker jut osztályrészül már itt a földön is, ha életét az Isten, család, haza iránti szeretet ragyogja be és cselekedeteit ez irányítja. Természetesen lehetnek hibás döntések, de a talpra állás és a kiút a nehéz helyzetekből mindig megtalálható számára, ha ez a három igazodási pont mindig a szeme előtt marad.” (Csókay András, idegsebész)„mindenkivel jóindulatú, velejéig tájékozott, hökkentően eredeti, minden mondatának van értelme és érdekes, ma milyen ritkán használt szó, intelligens” (Váli Dezső, festőművész)Fülszöveg:Az első önfejlesztő könyv, amit Orbán Viktor inspiráltVilágnézetem szerint mindennél többre becsülöm azokat, akik önerőből boldogulnak. Ők azok, akikre felnézhetsz, és akik művészetet hoztak létre.Egy underground értelmezés, vagyis nem hivatalos különvélemény. Hat témakör, 56 fejezet. Olyan párhuzamokra épül, amelyek nem feltétlenül kapcsolódnak a magyar hagyományokhoz, hiszen Orbán Viktor: világmárka.Lesznek, akik számára ez egy gondolatébresztő könyv. Elsősorban fiataloknak íródott, akik saját erőből kívánnak boldogulni. Továbbá a politika iránt érdeklődőknek, akik kíváncsiak egy különvéleményre. Nem mindenkinek szól, de lehet, hogy éppen Te leszel az, akinek igen. Ez a könyv egy átfogó esettanulmányon keresztül mutatja be a siker mögötti törvényszerűségeket és azt a két fogalmat, ami rávezetett a megoldásra:Önerőből és edzés.- Hogyan lesz a hátrány leküzdése előny?- Mi az edzés értelme?Azért is írtam ezt a könyvet, mert az „edzés önerőből” hatására gyökereiben megváltozott az életem.Bízom benne, hogy ezután a Te sorsod is jobb lesz.Barátsággal: Hidvégi Áron Arnold

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,86  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

CSÚCSFORGALOM TESZ-VESZ VÁROSBAN

raktáron

15,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCARRY, RICHARD

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A SZERENCSE FIA

raktáron

17,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRIDGEMAN, ANDREW

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

KONTRASZTOS ÁLLATOK – FEKETE-FEHÉRBEN

raktáron

6,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DEÁKNÉ B. KATALIN

Kiadó

TUDATOS LÉPÉS KFT. (DEÁK ÉS TÁRSA KIADÓ)

JOBB DOLGUNK MÉG SOSE VOLT

raktáron

12,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETE MARGIT

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VIKTOR/ORBÁN – EGY UNDERGROUND ÉRTELMEZÉS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5