VESSZŐFUTÁS

Leírás

"Ezután levett egy háromnegyed literes Tupperware-dobozt a polcról, ahol a kisebb-nagyobb műanyag dobozokat tárolták, majd szépen belehelyezte a péniszét. Rárakta a fedelét, be is szigszalagozta, majd piros jelölőfilccel ráírta a tetejére, hogy „Fütyi”. Azután hamar áthúzta, és inkább azt írta rá, hogy „Málna”.Végezetül elrejtette a dobozt a mélyhűtő fenekére. Az ehhez vezető mozdulatsort a legkevésbé sem érezte természetesnek, és az egész fényévekre volt attól, amit a mai napra tervezett, de hát így alakultak a dolgok. Ez a szerv már nem megy sehova. A hímtag biztonságban volt."Tander, a norvég mintapolgár egy nap zuhanyzás közben azzal szembesül, hogy leesik a pénisze. Minden előjel nélkül, ráadásul zacskóstul. Mit lehet kezdeni egy ilyen helyzettel? Tander ugyanolyan tanácstalan, mint bármelyikünk lenne, ha ilyesmi történne vele. A következő fejezetekben azt a vesszőfutást kísérjük végig, amelyen a merőben szokatlan élethelyzetbe került férfi átesik a szintén váratlan végkifejletig. Mit ér egy férfi, ha létének meghatározó állandóját kivonjuk személyisége egyenletéből?Erlend Loe a skandináv irodalmon belül is üde színfolt. Látszólagosan naiv és minimalista stílusa, fanyar humora, finoman groteszk nyelvi játékai és az abszurd helyzetkomikumok színrevitelére való képessége mögött olyan kérdéseket érint, amelyek mélyebb átgondolásra is alkalmat adnak, mi több, felkavaróak.Ezúttal a férfiasság, férfiség kérdését járja körül a fizikai vonatkozásoktól kezdve a családi és partnerkapcsolatokon át egészen a társadalmi szerepekig. Mindezt olyan sajátságos humorral, ami csak rá jellemző, és amelyet olyannyira megszeretett a hozzá töretlenül hű hazai közönség is, a magyarul éppen húsz évvel ezelőtt megjelent, itthon is sok kiadást megért trilógiaindító kötet, a Doppler óta.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,08  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VERDÁK 3. – AZ ELSŐ SZÍNEZŐS MESEKÖNYVEM MATRICÁKKAL

raktáron

7,26  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

TAPIKÖNYV – DINOSZAURUSZOK

raktáron

10,86  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TAKTIK/YOPPY

LEGO STAR WARS – HŐS CSEMPÉSZEK (MINIFIGURÁKKAL!)

raktáron

16,84  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

GÖRBÜLŐ FÖLÜLETEK

raktáron

10,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÁBIÁN LÁSZLÓ

Kiadó

KORTÁRS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VESSZŐFUTÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5