TŰZBŐL PATTANT TÖRTÉNETEK
TŰZBŐL PATTANT TÖRTÉNETEK 1,28 € ÁFA-t tartalmazza
Back to products
Helytartó
A KERT 6,03 € ÁFA-t tartalmazza

VERSES ÖRÖKNAPTÁR (LIGET)

Leírás

A Verses öröknaptár a Liget szellemi műhelyének első kiadványai közt jelent meg 1991-ben, majd ’92-ben és ‘94-ben, négyszáz oldalon, fekete-fehér reprókkal, kemény táblával, kezdetleges technikai színvonalon – és tízezer fölötti példányban talált olvasóra. Az antológia darabjait (holt magyar költők műveiből válogatva) az esztendő napjaihoz kapcsoltuk, s az esztétikai érték mellett a konkrét időpontra, ünnepnapokra, történelmi eseményekre figyeltünk, vagy a hónaphoz, évszakhoz kötődést kerestük. A versekhez lírai széljegyzeteket kértünk író és költő kortársainktól, és ők – miként ez a könyv előszavában olvasható – : ”oly különböző ízlésű és világnézetű társaink, szinte egy húron pendültek velünk. Egy időtlen remény tört így át a mai idők szétszaggató viharain, …mely azt bizonyította legparányibb rezdüléseivel is, hogy bizonyos szellemi szint fölött egytértés van, összhangzat.” Erre hivatkozhatunk ma is, amikor tizennyolc év után a negyedik, átdolgozott kiadást készítjük elő. A régi je

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,34 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MIT CSINÁLNAK A GÉPEK: A NYARALÁSON

raktáron

8,31 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

A FEHÉR ERDŐ TITKA – LÚMEN 2.

raktáron

17,44 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VANTIS, STEVEN G.

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

INTERMEZZO (FŰZÖTT)

raktáron

17,98 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROONEY, SALLY

Kiadó

21. SZÁZAD KIADÓ

NYERSBŐL FINOMAT – AMIT A NYERS ÉTREND ÉS ÉLETMÓD OTTHON BEVEZETÉSÉHEZ TUDNI KEL

raktáron

13,74 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WIGNALL, JUDITA

Kiadó

SYNERGIE PUBLISHING

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VERSES ÖRÖKNAPTÁR (LIGET)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5