A legtöbb nő és férfi úgy gondol a változókorra, mint egy olyan időszakra, amelyet valahogyan túl kell élni. Pedig a történet nem az utolsó menstruációval vagy a libidó eltűnésével kezdődik. Valójában a test már évekkel korábban küld apró jeleket. Nehezebb lesz a fogyás. Gyakoribb a fáradtság. Romlik az alvás. Később megérkeznek a jól ismert tünetek, majd végül a hormonális vihar lecsendesedik, de a változások sokszor velünk maradnak.A legtöbb könyv ezekről a tünetekről beszél a menopauza és sokkal kisebb ismertséggel ugyan, de az andropauza kapcsán is, ugyanis a férfiak is átmennek egy változókori szakaszon. A Változókortalanul azonban nem erről, hanem a változókor előtti, alatti és utáni életről szól. Arról, hogyan változik az anyagcsere, az izomtömeg, az alvás, az idegrendszer és a regeneráció képessége ebben az életszakaszban. Arról, hogy miért válik minden korábbinál fontosabbá az izom, a fehérjebevitel, a mozgás, a stresszkezelés és a napi ritmus. És arról is, hogy a változókor nem csupán hormonális kérdés, hanem egy metabolikus fordulópont, amely alapvetően befolyásolja a következő húsz-harminc év egészségét.Kinek ajánlom a könyvet? Aki benne lesz, benne van, vagy már túl van a változókoron. Nem csodamódszereket kínálok, hanem lehetőséget arra, hogy jobban csináld. Segítek megérteni a tested működését, és megmutatom, hogyan építhetsz olyan tartalékokat, amelyekre a változókor előtt, közben és utána is számíthatsz.
AMIKOR BOLDOG VAGY - SORSOK EGYMÁS HÁLÓJÁBAN
14,72 € ÁFA-t tartalmazza
A LÉLEGEZTETÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA
68,58 € ÁFA-t tartalmazza
VÁLTOZÓKORTALANUL
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. PSZICHOLÓGIA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
16,69 € ÁFA-t tartalmazza
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
PARLONS-EN ! – MONDD EL A VÉLEMÉNYED FRANCIÁUL! – MÁSODIK KIADÁS
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,95 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„VÁLTOZÓKORTALANUL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.