VÁLÓS REGÉNY – FŰZÖTT

Leírás

Elütnek és cserbenhagynak egy kutyát az úton. A gázolás szemtanúja – egy zsaru – orvoshoz viszi az ebet, és igyekszik megtalálni annak gazdáját az ömlő esőben. Sikerrel keres-kutat. A már-már haldokló nő kórházba kerül a csalitosból. Wales nyomozó a tettesekre pályázik, ám ehhez előbb az indítékot kell kiderítenie. Az összevert lány maga is zsaru, komplikáltnak rémlő kapcsolati viszonyokkal, borzongató bűnüldözői múlttal. Wales és csapata az ismeretségi körét, régebbi és újabb letartóztatásait, haragosait vizsgálja. Miközben mind több és több bűnténybe botlanak, gyermekrontók, mafflások, pszichopaták kerülnek látóterükbe, látszólag egyre távolabb jutnak az eredeti ügytől, az elkövető(k)től. Ráadásul a memóriazakkant lány biztosra veszi, hogy Wales a kedvese, hiába bizonygatja ennek ellenkezőjét a volt férje és a próbapasasa, valamint a válófélben lévő Wales maga is. Mindezt tetézve a lábadozó Yahya a nyomozásban is részt akar venni. Sőt, részt is vesz.Válós regény? Azt hiszem, ezzel fogom túlélni a sajátomat. (Lelóczkiné Hetti)Válóságshow! (Szabó Anikó)Kulcs a sütőben, vacsora a lábtörlő alatt!Fable-t olvasok! (Szabó Bernadett)

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,29 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BING – BEÖLTÖZŐSDI (OLVASS MESÉT BINGGEL!)

raktáron

6,96 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

FEDEZD FEL CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR MŰVÉSZETÉT

raktáron

12,51 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEPSEY ZSÓFIA-MOLNÁR BRIGITTA-KIRÁLY ZSU

Kiadó

PAGONY KIADÓ

VALÓJÁBAN REMEKÜL

raktáron

13,24 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HEISEY, MONICA

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

ZARÁNDOKLAT A HALÁLBA – A K. É. Z. HARMADIK ESETE

raktáron

11,14 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSERHÁTI ÉVA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VÁLÓS REGÉNY – FŰZÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5