VÁLÁS

Leírás

A könyv szerzője, Diana Pflichthofer az életünk során szükségszerű módon bekövetkező elválásoknak szenteli figyelmét ebben a művében. Azt vizsgálja, milyen jelentőséget játszanak ezek a folyamatok pszichés fejlődésünkben – legyen szó akár pszichoterápián belüli vagy azon kívüli helyzetekről. Művében különös hangsúllyal jeleníti meg azt az ez ideig nem kellőképpen vizsgált vonatkozást, hogy a válás és a leválás élményei nemcsak a veszteség fájdalmas érzéseit hordozzák, hanem az autonómia iránti szükségletet is, de mindezeken túl kifejeződhet bennük a közelségtől való félelemnek a megléte, vagy annak a szükséglete is, hogy valamilyen traumatikus helyzetből lehessen megmenekülni. A szerzőnő ebben a kötetében bemutatja azt, hogy a válási folyamatok az érési- és a fejlődési folyamatok részét képezik, és mint ilyenek, elkerülhetetlen feltételei annak, hogy a korábbi fejlődési fázisokat meg lehessen haladni. A téma vizsgálata során szóba kerülnek a mindennapok elválási konfliktusai éppúgy, mint ahogy a már tüneti erősségre szert tevő megnyilvánulások is, továbbá a traumatikus okokra visszavezethető pszichopatológiai jelenségek is. A bemutatott esetek jól példázzák, hogyan lehetséges feldolgozni az elválási konfliktusokat a pszichoterápia során.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,00  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

RÉSZEG JÓZANOK – ÖTVEN ÉV MÚLTÁN

raktáron

8,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÜLLER PÉTER

Kiadó

RIVALDAFÉNY 64 KFT

SZAVAZZ RÁM!

raktáron

5,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOLÉ, CAROLINE

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

HIMNUSZ AZ ÉLETHEZ – NEM AZ ÉN SZÉGYENEM

raktáron

16,66  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PELICOT, GISELE

Kiadó

OPEN BOOKS

ÖLTÖNYÖS ROCKSZTÁR

raktáron

15,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LAUREN, D. STEFANIE

Kiadó

NEWLINE KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VÁLÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5