VAKONDVILÁG

Leírás

„Költő, esszéíró, történettudományi szakíró” – olvasható róla a lexikonban, de aki az idők folyamán megjelent köteteit ismeri, a szakterületéhez tartozó munkáin kívül az esszé-köteteiben is a költőt érzi. Az írószövetségi debut-díjjal kitüntetett körÉvek (1992), A madárijesztő panaszai (1996), A hetedik törpe (2005) mellett az esszéit, jegyzeteit kötetbe foglaló tempus fugit (1994), vagy a Kanadában töltött években látottakat mérlegre tevő Egy kelet-európai Kanadában (2002, 2008) után, most ismét a költő szólal meg, felfedezve egy olyan világot, amelyről így vall:"A vakondvilág saját világ. És kisajátított. A vakond által. Egy kicsit olyan, mint az ember világa, mindennel kapcsolatban áll, és mindentől különálló. Egyszerre van fent és lent, csupa pátosz és csupa sebhely.A vakondvilág egy kicsit vakonvilág is. Mert a vakond nem lát. Alig lát. Soha nem látja, ami közvetlenül az orra előtt van. Vagy ha látja is, nem veszi észre. Mindig máshova néz, máshova vágyik, különc, nem csapatjátékos.A vakondvilág kaotikus. Csupa összevisszaság. A vakond cél nélkül áskálódik, fárasztó dolgokon töpreng, állandóan halad és állandóan ismétel. De az ismétlései mindig mások. Akár a visszatérései.A vakondvilág egyhangú. A valóságban és az álomban is. Egyetlen húron játszott szimfónia.A vakondvilág a földszagú titokzatosság. És színfónia.Így áll össze ez a kötet. Egyhangon szólóan, vissza-visszatérően és megtorpanóan, mégis, egy sajátos és megismételhetetlen világként. Lakható."

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,93 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BOGYÓ ÉS BABÓCA ÜNNEPEL

raktáron

8,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTOS ERIKA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

PANNI, A PÓNI MILLIÓIG SZÁMOL

raktáron

7,76 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LESTER, ALISON

Kiadó

PAGONY KIADÓ

A HALHATATLAN MEDÚZA – A TERMÉSZET TITKAI, AVAGY HOGYAN ÉLJÜNK AKÁR SZÁZ ÉVIG

raktáron

13,05 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRENDBORG,NICKLAS

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

30 ANGOL-MAGYAR A SZEGÉNYSÉGRŐL ÉS A GAZDAGSÁGRÓL

raktáron

8,36 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LENGYEL ORSOLYA[SZERK.]

Kiadó

ROLAND KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VAKONDVILÁG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5