VADOMA

Leírás

Milyen lehet egy pár éves Aleppó, ami előtte több ezer évig görnyedt, hátán annyi emberrel, hogy aztán megrázza magát és levesse őket” – réved egyszerre a múltba és a jövőbe a szír menekült lány, akinek a története életre kelti azt a tömérdek dilemmát, fájdalmat, pillanatnyi boldogságot és szűnni nem akaró űrt, amelyek aztán a külvilág által mindössze egyetlen szóval „menekültként” aposztrofált emberek lelkét csócsálják. Ennek a magába szippantó, egyes szám első személyben elmesélt, történetekre osztott gondolatfonálnak köszönhetően rendkívül értékes perspektívába nyerhetünk bepillantást, amelyből kézzelfoghatóvá válik, hogyan szakadnak szét az idősíkok végérvényesen az ember életében, amikor egyik pillanatban még éli a normális életét, és reggel iskolába, munkába vagy épp a családjához igyekszik – majd a másik pillanatban összeomlik minden. Ki is voltam valójában a régi életemben? Ki vagyok most? Lehetek-e még ugyanaz az ember, ha a múltamat, a gyökereimet, a hazámat beszippantja a feketeség, a háború – feszeget egyszerre filozofikus és gyakorlati, húsba vágó kérdéseket a főhős Vörös Anna lebilincselő könyvében, amelyben találkozik a keserédes aleppói múlt, a ködösen tompa budapesti jelen és az eltűnt jövő.(Al Ghaoui Hesna)

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,76 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ÉRZÉKETLEN GRÓF – SZENTEK & SZÉLHÁMOSOK 2.

raktáron

14,72 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MICHAELS, MADDISON

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

DRAGON RIDERS – FELNŐTT SZÍNEZŐKÖNYV

raktáron

9,72 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

HOVÁ JÁRNAK A FIÚK SÍRNI?

raktáron

14,49 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BESSENYEI GÁBOR

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A FATE INKED IN BLOOD – VÉRBE VETETT SORS ( A SORSTALANOK KRÓNIKÁJA 1. )

raktáron

16,13 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JENSEN, DANIELLE L.

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VADOMA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5