VADÁSZEMLÉKEIM

Leírás

N. Nozdroviczky Lajos (1862–1943) életét már gyermekkorától kezdve meghatározta a természet és a vadászat szeretete. Diana, a vadászat istennője már akkor „betakarta varázsfátyolával, hogy azután soha többé ne meneküljön ihletétől”. Tízéves volt, amikor az első őzbakját lőtte. Felnőttként a közigazgatásban dolgozott, ám minden szabadidejét a természetben töltötte. Nemcsak vadászott, hanem tudományos megfigyeléseket is folytatott. Elsősorban az erdei szalonka életmódját tanulmányozta, olyan alapossággal, hogy nála többet talán máig sem tud senki erről a madárról. Tapasztalatait könyv formájában is közreadta Az erdei szalonka élete és vadászata címmel, emellett rendszeresen publikált a korabeli vadászlapokban és vadászatairól naplót is vezetett.Vadászemlékeim című kötetének történeteihez volt miből merítenie, hiszen Nagy-Magyarország harminchét vármegyéjében vadászott – és nem csak szalonkára. Könyvében többek között medve, farkas, vaddisznó, szarvas, nyúl, fajd és őz elejtéséről is megemlékezik.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,71 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

CSIBEVÁROS SOK KERÉKEN

raktáron

12,51 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

OGRIZEK, MAŠA – HA, MIHA

Kiadó

CERKABELLA KÖNYVKIADÓ

KÖNYVJELZŐ KJ08 – BUDAPEST SZENT ISTVÁN BAZILIKA

raktáron

2,73 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KJ08

Kiadó

PAINTED CITY

BORI ÉS A CSEREDIÁK – BORI ÉS BARÁTAI 3.

raktáron

6,92 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HOSSFELD, DAGMAR

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

TÁRSALGÁS SZÍNESEN SPANYOL NYELVEN

raktáron

9,18 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VADÁSZEMLÉKEIM” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5