VADÁSZATI ÁLLATTAN

Leírás

A mű első kiadása – több mint 10 év – óta az új kutatási eszközök, az adatok korszerű feldolgozási lehetőségei, a megváltozott időjárási viszonyok hatásai, jogszabályváltozások, általában az új kutatási eredmények miatt elkerülhetetlen volt a könyv átdolgozása, kiegészítése, hiszen e tényezők hatására a vadon élő állatok életében is kisebb-nagyobb, de olykor számottevő volt a változás, például a hazai vaddisznó-állomány létszáma a háromszorosára nőtt.A legfrissebb adatokkal kiegészített mű közel hatvan madár-, illetve emlős faj leírását tartalmazza. Ismerteti a hazánkban vadászható fajokat, illetve Európa más országaiban vadászható, de nálunk védett állatokat. Minden vadgazdának és sportvadásznak alapműnek kell tekinteni ezt a könyvet, mert megtalálja benne a vadfaj felismerési jegyeit, méreteit, élőhelyének leírását, szaporodásmódját, táplálkozási szokásait, állományviszonyait, védelmi kategóriáját, gazdasági jelentőségét. A tudományosan megalapozott szöveges ismertetőket elterjedési és vonulási térképek, nyomképek, koponyarajzok illusztrálják. A színes fotókon a madár- és emlős vadfaj morfológiai jegyei láthatók, illetve élőhelyükről is kapunk némi képet.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,96 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TE MÁR ELMENTÉL? – ORGAZMUSKALAUZ MINDEN NŐ SZÁMÁRA

raktáron

13,86 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HIDDINGA, LAURA

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

NAPNŐVÉR

raktáron

16,69 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RILEY, LUCINDA

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

SZÍV ÉS ESKÜ – TILTOTT VÁGYAK, GIO

raktáron

16,59 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CONTRERAS, CLAIRE

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

KÖSD ÖSSZE A PONTOKAT ÉS SZÍNEZZ!

raktáron

3,32 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TKK KERESKEDELMI KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„VADÁSZATI ÁLLATTAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5