UTAZÁS A DUNÁN

Utazzunk együtt képzeletben Andersennel, fedezzük fel egy művelt idegen szemével a korabeli Magyarország Duna menti látnivalóit, ismerjük meg a világhírű mesemondó tollából a helyi legendákat és regéket, éljük át személyes találkozásait és benyomásait, melyeket oly színesen tár elénk! 2021-ben különös aktualitást ad Andersen írásának az 1841-es pestisjárvány miatt útközben, Orsovában kötelező hatósági karanténban töltött napjairól szóló részletes beszámolója, de ezen kívül is számos érdekes megfigyelést tehetünk arról, hogy mi változott és mi nem az elmúlt kerek 180 évben. Andersen sokszor hallás után, vagy német nyelvű források alapján jegyezte le az útja során érintett látnivalók, városok nevét, mely települések egy része ráadásul a Duna későbbi szabályozása során víz alá került, ma már nem is létezik. A mai térképeken szereplő helységneveknek legalább a fele más, mint az utazás esztendejében, 1841-ben. Mégis, remek szórakozás térképen követni Andersen hajójának útját, elképzelni például a küzdelmes átjutást a Vaskapunál a folyó szabályozása előtt. A korabeli képekkel és régi képeslapokkal gazdagon illusztrált könyvben törekedtünk a helységnevek olyan alakját, fordítását szerepeltetni, hogy csak ritkán csorbuljon Andersen eredeti írásmódja, mégis érthető és követhető legyen a mai magyar olvasók számára. „Mondák és emlékek fűződnek e parthoz; erdős és sziklás tájak, zöld mezők és népes városok váltják egymást. Egy romhoz közeledünk, mely virágkorában Európa egyik legszebb tündérkastélya volt. Corvin Mátyás kedvenc palotája; az ő parancsára készült a márványpadló, a csillogó arany tető, a falakat képek és gazdag tapéták díszítették. Minden ablak egy legendát vagy egy pogány mondát mesélt el, és télen is színpompás madarak röpködtek a délszaki pálmák és narancsfák között. Mindez már a múlté, róka ás lyukat magának ott, ahol hajdan büszke lovagok járták a táncot. Pásztor tereli nyáját a bokrok közötti keskeny ösvényen, ahol hajdan szökőkutak csobogtak a magas teraszokon. Ama kor költői e látványban akár Armida varázskertjét is felfedezhették. Holdfényes nyári éjszakákon a márvánnyal borított partról útjára bocsátottak egy keleti pompával feldíszített hajót, zeneszó csendült, tűzrőlpattant asszonyok és daliás férfiak indultak víg hajókirándulásra; élvezték az estét és a pompás visszhangot, mely a hat emelet magas Salamon toronyból felelgetett nekik. Mindez elmúlt, tovatűnt már, csak a visszhang fészkel még a romok között valahol, és ifjúsága friss hangján felelget; de egy nevet, ahogy errefelé mondják, soha nem ismétel. Ez pedig a gonosz Vetéz neve, ki rútul elárulta királyát.” – Részlet a könyvből