UTÁNPÓTLÁSSPORT 2018

Leírás

Benne vagy? Nos, ha sportolsz, és részt vettél szinte bármely sportág világversenyén, vagy érmet nyertél valamelyik korosztály országos bajnokságán, akkor biztosan megtalálod a nevedet ebben a maga nemében egyedülálló kötetben.A MediaBook Kiadó gondozásában immár harmadszor megjelentetett évkönyv 412 oldalon 40 sportág 2018-ban történt minden fontos utánpótlás-eseményéről beszámol. Visszaidézik a magyar szempontból legsikeresebb nemzetközi versenyeket, portrékat közölnek az legeredményesebb fiatal sportolókról, a legáldozatkészebb edzőkről, klasszissá lett versenyzők emlékeznek vissza gyerekkorukra, továbbá valamennyi sportágról részletes éves összefoglaló olvasható a kiadványban. A hatalmas kutatómunkát igénylő eredménysor pedig biztosan egészen különleges dokumentuma a hazai sportéletnek: a 2018-ban rendezett összes korosztályos világverseny, illetve országos bajnokság dobogósainak, illetve – a vb-ket, Eb-ket illetően – magyar résztvevőinek neve szerepel a lapokon. Ha utánpótláskorú sportoló, szülő, nagyszülő vagy, edzősködsz vagy egyszerűen csak a szívügyed a fiatalok a sportja, ennek a kötetnek ott a helye a könyvespolcodon!

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,79  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SOKSZÍNŰ IRODALOM MUNKAFÜZET 8. (NAT2020)

raktáron

6,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-2352U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

CSILLAGVARÁZS 5. – ÁLOMÁRNY

raktáron

6,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHAPMAN, LINDA

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

A PRÓBA

raktáron

11,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CATTON, ELENOR

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

KEDVENCEM, A TEKNŐS – MATRICÁS KIFESTÓ

raktáron

3,63  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„UTÁNPÓTLÁSSPORT 2018” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5